Van egy hely, ahol otthagyhatod bánatod,
Ahol, ami téged nyomaszt,mindig elzárhatod.
Csak nyisd meg a fejedben az ismerős ajtót,
S hagyd magad mögött a kibuggyanó jajszót.
Lépd át a küszöböt, járd körbe a világod,
Majd engedd útjára leharcolt magányod.
Nézd, ahogy a tér elveszti az ismert valóságot,
Érintsd meg kezeddel az összes apróságot.
Szaladj előre, lépteid puha felhőkké válnak,
Adj bimbókat körülötted minden csupasz ágnak.
Ne fogd vissza magad, teremts egy másik helyet,
Ahol minden, mi érthetetlen, értelmet nyerhet.
Varázsolj és építs, rajzolj lehetetlent kékkel,
Merj álmodni nappal is, ne mindig csak éjjel.
Feküdj rá a gömb sarkára, előtted a messzeség,
S érezd újra magadban, hogy megtelik az üresség.
Author: Muzsik Szandra
Az írás számomra nem csupán érzelemkifejezés, hanem egy sóhaj. Néha kiszökik, máskor félve bennreked. Amikor már súlya van, gondolattá sűrűsödik, szavakat keres magának, majd alkotássá válik. Ezekben a szövegekben hagyom, hogy az, ami bennem készül, csendben, de őszintén kilépjen a függöny mögül. Miközben a soraimat írom, a háttérben szóló zene kísér, és teljesen belefeszülök ebbe az érzelmi világba.