Tordai Mihályné
A TÜKÖR
A tükör, melyben már nem magamat látom,
ma régi fényt idéz a szürke, tompa mázon.
Szélein megrepedt a foncsor, halk panasszal,
mintha az idő játszana rajta finom vasmarokkal.
Óvatosan csíp le belőle egy – egy darabot,
s minden repedés mögött egy régi sóhaj ragyog.
Nem mostani arcom néz vissza rám belőle,
hanem az, ki voltam egy másik szív – időbe.
Egy árnyék, melyet régen eltemettem,
egy mosoly, mely bennem él tovább, csendesen.
Valaki, kinek fénye még ma is belém mar,
bár nem akarom látni – újra szívem felé tart.
S ha mégis belenézek, megmozdul a múlt,
a tükör szürkén villan, s a lelkemhez simul.
Érzem a rég elfeledett rezdüléseket:
a fájást, a vágyat, a még élő emlékeket.
A tükörben ma nem én vagyok a kép,
csak egy régi énem lebeg, mint halk zenéjű lég.
S bár néha fáj, hogy újra elém áll a múlt,
mégis őrzöm: hisz bennem él, – s újra hozzám simul.
Author: Tordai Mihályné
Tordai Mihályné Boros Erzsébet Katalin – néven 1957. február 4-én születtem Nagykállóban, egyszerű munkás emberek második gyermekeként. Gyermekkoromban a mesék világa volt a menedékem, ahol a képzelet határtalan birodalmában találtam meg a szépséget és a vigaszt. A felnőtté válás éveiben azonban egy másik, még mélyebb világ hívott magához: a verseké. Későn kezdtem el írni – 2010 óta szavakba öntöm mindazt, amit az élet tanított. Verseimben gyakran saját megélt történeteim, érzéseim, lelki rezdüléseim tükröződnek vissza – őszintén, szívből, sallangok nélkül. Zárkózott természetű vagyok, nem a szereplés, inkább a csendes megfigyelés emberének tartom magam. Hiszem, hogy az igazi gondolatok nem mindig hangosak – néha egy – egy verssor súlya többet mond, mint száz kimondott szó. Írásaimat először magamnak írtam, de idővel – és mások visszajelzései által – megértettem, hogy a leírt érzések más szívekben is visszhangra találnak. Ez a felismerés bátorított arra, hogy megosszam a gondolataimat, és része legyek egy olyan irodalmi közösségnek, ahol a lélek nyelve a vers. Csendes megfigyelő vagyok. Nem a szavak hangerejében, hanem a mélységükben hiszek. Zárkózott természetem miatt ritkán állok a figyelem középpontjában, de az írásban megtaláltam a saját hangomat. Verseket, prózákat és meséket írok – olykor önmagamnak, máskor azoknak, akik épp a sorok között keresnek kapaszkodót....
