ÍGY KEZDŐDÖTT
EGY FEJFÁRA
Mesebeli szerető gyógyító Kéktündér !
Bánat ért. Gyász ért.
Zenél a szél. Kékcinkék reppennek az ágakra. Ágya már üres . A nagy cserépkályha még éppen langyos. Döbbent arccal bámul be az ablakon a kajánul távolodó hatalmas élénksárga telehold. A vacsoraasztalnál még ott volt. Most, a hajnalcsillag sziporkázó fényében, mint bár hitetlen, mégis térdre rogyott test megnyúlt árnya a falon. Valószínűleg orrvérzés. Vérhígítót szedett. Az a nagy – nagy vágya, az az olykor kiolthatatlan vágya néhány napos magányra ! Kísérteties kék fény cikázik át a szobán. Villámfény talán. Szétömlik a tornácon, a kertben s egy dúsan hullámzó kék hajú lány alakját ölti. Szívet szorítóan zümmög a csend.
„ Elmegyek, elmegyek,
milyen úton indulok, még nem tudom.
Elhagyom otthonom,
még a jó barátoktól sem búcsúzom. » *
Pinokkió mesebeli, szerető, jóságos, gyógyító Kéktündére későn érkeztél.
* Máté Péter
x x x x x x x x x
A SÍRNÁL
Megint a Megyer hegyi tanyára kívánkozott. Nem igazán örültünk neki. Annyit elértünk, hogy nem maga vezetett. Zsolti vitte fel március 24 – n vasárnap reggel. Szokás szerint örömmel telefonált, hogy simán megérkeztek, és mik a tervei aznapra. A fiunk megbeszélés szerint este haza vonatozott, váltására és apja hazaszállításra Gergő vállalkozott csütörtök este munka után. A közbeeső időre haverja és a házikó meg a kert kvázi gondnoka úgy jelezte, hogy hétfőn – kedden kint lesz. Ám a sors már itt közbe lépett. Hétfőn neki is váratlanul más elfoglaltsága akadt.
Párom hétfőn reggel még felhívott, jókedvűen szép időről, csicsergő madarakról, kellemes hangulatról számolt be. Tesz-vesz, motoszkál majd, de sokat fog pihenni is napozva, mint mondta.
Kedden reggel nem telefonált. Előfordult már ilyesmi. Próbáltam hívni, de nem vette fel. Gondoltam, átsétált a borkombinátba, vagy fel Cirókára.
Aztán egész délelőtt Bagó híres dalát dudorásztam, talán mert pár héttel korábban kis cserepes, szobába való rózsabokrot kaptam tőle ajándékba. Csak úgy. Négy sárga, pingpong labda nagyságú szabályos kerek virág. Kettő már kókadozott, gondoltam is, leküldöm a tanyára, volt már ilyen tőből burjánzott rózsabokrunk. De azt az egy még ép fejet szerettem volna mégis inkább magam mellett látni.
A szerda reggeli elmaradt jelentkezése már kifejezetten erősen nyugtalanított. Leginkább arra gondoltam, hogy elhagyta valahol a mobilját. És az „ egy rózsaszál szebben beszél, mint a legszerelmesebb levél » csak nem távozott a fejemből meg a torkomból.
Innen felgyorsultak és horrorba fordultak az események. Zsolt fiam telefonált délután háromkor, és rám kérdezett: anyu ülsz vagy állsz ? Éppen az ágyamon ülök, és arra gondoltam, most fogja bejelenteni, hogy Anna unokánk eljegyezte magát. De a maga, néha a durvaságig őszinte módján azonnal a lényegre tért. Akkor jó. Mert a férjed meghalt. Így, kertelés nélkül, lényegre törően, egyenesen.
Fel sem fogtam. Részletekkel nem szolgálhatott, mert a hivatalból kiküldött orvos csak a halál beálltát tudta megállapítani a teljesen kihűlt testen. Az egész szoba parányi, a cserépkályha jókora, előtte ült az egyik széken, illetve arccal a parázsfogó rácsra előre bukva, a feje is megsérült, de a hatalmas vértócsát az orrából folyó vér okozta. Számos gyógyszere közül az egyik vérhígító volt. Frikker Jani talált rá. Nagy lélekjelenléttel, amiért nem tudok eléggé hálás lenni neki, megtette az ilyenkor megtehetőket. Mentőt hívott, megjelent a rendőrség is, gondolom az elhangzottak alapján hivatalból. Zsolt holttestét a szikszói kórházba szállították, mert a környéken csak ott végeznek boncolást. Zsolti hívása után fél órával a három fiú nálam volt. Aztán másnap, csütörtök délelőtt már mind a négyen Sárospatakon.
A rendőrség felé Gábor vállalta a megbízott képviselő feladatát, mi többiek ezenközben a temetés, illetve a hamvasztás ügyét intéztük. Nekem egy kérésem volt, odáig eljutni, hogy abból a temetkezési irodából urnában vehessük át a hamvakat, mert már régen eldöntöttük, hogy mindkettőnk urnáját apai nagyanyám sírjában, az ő koporsója mellett helyeztetjük el az Óbudai temetőben.
Persze, ha ez ilyen egyszerű lenne. Befogadó nyilatkozat szükségeltetik hozzá. Az itteni hamvasztáshoz pedig ruha. Amiben ide utazott jó lesz. Irány a tanya. Azaz még előtte urnaválasztás. Képzeletemben csak gömb alakú élt. A legtökéletesebb test, amit el tudok képzelni. Aztán egy téglatest alakú lett belőle, fehér kerámia, de ahogy a keskenyebbik elülső lapjára esett a pillantásom, szinte felkiáltottam: ez kell ! Csak ez kell ! Már kopaszodó ágairól még leveleit hullajtó rozsdabarna őszi fa, tövénél oszlopba rakva könyvek, az ágak között sárga telehold, és néhány repülő madár.
Mikor utoljára én is fenn jártam néhány hónapja, volt ilyen állapotban a természet, ült egyik este a sátorhegyek egyik csúcsán egy szokatlanul HATALMAS sárga telihold, és a korán esteledő szürkületben legjobb társak a könyvek. Hajnalban meg imádott madarai, rigók, fecskék, cinegék. Állítom, hogy ahogy én itthon a lodzsán, úgy ő azon a kevéske négyszögölen nekik kapirgálta termőre a málnabokrokat, dió-és gyümölcsfákat.
Hogy lesz e folytatás ? Jelen pillanatban nem tudom. Azt a hatalmas vértócsát a szoba szőnyegén nehéz lesz elfelejteni.
P.S. Nincs folytatás. Mármint ennek a történetnek nincs folytatása. Megváltunk a tanyától.
Author: Gáthy Emőke
Gáthy Emőke az Irodalmi Rádió szerzője. “Nevem hivatalosan Bihary Zsoltné; barátaimnak Emőke, három fiamnak anyu, két nagyobbik unokámnak nagymama, a legkisebbnek MM, azaz Emem. Életem egyszerre egyszerű és bonyolult. Megszülettem, tanultam, aztán magam is tanítottam. Harmincnyolc esztendeig orosz és francia nyelvet ugyanabban a fővárosi középiskolában. Bonyolulttá bizonyos szövevényes kapcsolatok teszik, de hát erről és életem egyéb történéseiről szólnak az írásaim. 1974-ben, harmincegy éves koromban kezdtem írni. „Amikor fájt.” Talán ezért is nem bántam különösebben, hogy a fiók mélyén maradtak a verseim. Ám eljött egy pillanat, mikor rájöttem, hogy tanulságosak lehetnek mások számára is. Azóta adom közre őket. Az Interneten, és itt az Irodalmi Rádióban.”
