Ködtakarta felszín alatt
keresgélték a sugarak,
évszázadok mélységében
szunnyadt időtlen békében.
Falain hínárfüzérek,
lépcsőjére kagylók ültek,
tornyait dús moszat lepte,
csendjét csak a hullám leste.
Ívei közt bús sellő-árny
szelíd halraj mögött bujkált,
ajkán elmosódott dallam
bontakozott lassan, halkan.
Hangjára megannyi gyöngyszem
indult útnak ezüstösen,
titkot írva víz tükrére:
mit rejt rég a tenger mélye.
A hajnalpír testet öltött
az elnémult szentély fölött,
s harangzúgás közepette
emelte föl a felszínre.
Egyszer, újra, s utoljára
lépett még a fény útjára,
pompájában tündökölve
a foszló ködben fürödve.
A harangok egyre zúgtak,
kopott Napnak búcsút súgtak,
s hullámok ölelték körbe
alámerülve a csöndbe.
A homályban némán pihent,
hínárok lágy húrja lebbent,
sellő nem dúdolta dalát,
mit a mélység magába zárt.
Ezüstgyöngyök peregtek csak,
a víz felszínén suttogtak,
hallgatta az ott csellengő
tovaszálló kósza szellő.
Author: Szelidi Gemma
Gyerekkorom óta fontos része az életemnek az irodalom, a zene és a mozgás. Írással komolyabban az utóbbi években kezdtem el foglalkozni. A hétköznapi pillanatokban, a természetben és az emberi kapcsolatok finom rezdüléseiben keresem azokat a képeket és érzéseket, amelyekből verseim születnek. Az írás számomra egyszerre elmélyülés és szárnyalás.