Aznap kicsit álmosan ébredtem, de igyekeztem gyorsan magamhoz térni, hiszen tudtam, hogy reggel fontos eligazítás lesz, amelyet Anita, városunk főkapitánya fog tartani. Erre egy vendéget is ígért. Vajon mit akarhat tőlünk? Csak nem a chipp gyárral lesz kapcsolatos? — morfondíroztam magamban. Úgy hallottam, hogy vannak olyan körök, akiknek nagyon nem tetszik a kormányzatnak a kötelező beültetésről szóló rendelete.
A Különleges Egység tagjai mindannyian összegyűltünk a teremben. Anita pedig bemutatta a vendéget, aki nem volt más, mint a chipp gyár igazgatója. Tehát jól sejtettem, hogy problémáik vannak. Esetleg félnek valamitől? Talán be kell épülnünk valahová? És igen, pontosan erről volt szó. Úgy kellett tennünk, mintha egy kommunikációs cég munkatársai lennénk. Már korábban kialakítottak számunkra a város egyik szép negyedében egy több irodából álló kis komplexumot, melyet hasonló esetekben használtunk. Megmutatták a szoros megfigyelésbe bevont célszemélyről készült felvételeket. Egész csinosnak tűnt nekem a fickó. Majd közvetlen főnököm, Robert, megkérdezte tőlünk, hogy ki vállalná el őt — miközben erőteljesen rám nézett. Hirtelen rá is kérdeztem, hogy miért néz így rám? Mire azt válaszolta, úgy tudja, hogy épp most ért véget egy kapcsolatom. Valóban, kissé magam alatt voltam. Így elvállaltam a fickót. Elvégre nem baj, ha a munka egyben szórakoztató is.
— Rendben, elvállalom a fickót, de mi is lesz a feladatunk? kezdtem a kérdezősködést a részletek után.
Robert elmondta, hogy a chippeket gyártó cégnek erős a gyanúja, hogy valami készül, amikor az elektromos rendszerük korszerűsítése alatt a dízelgenerátorok szolgáltatják majd a szükséges elektromos energiát. Ugyanis a generátorok működése iránt feltűnően nagy érdeklődést mutat egyik informatikus kollégájuk, Laci. Ő az, akit nekem kellene szorosabb megfigyelés alá vonnom. A generátor felépítését, kapcsolási rajzait kezdte el kinyomtatgatni. Persze egy nap csak egyet. De mivel ilyen jellegű nyomtatások nem tartoznak a feladatai közé, ez feltűnt a számítógépek működését felügyelő rendszernek. Azonban nem akarták rögtön kérdőre vonni, mivel ténylegesen kíváncsiak voltak arra, hogy vajon miért van erre szüksége, kik állnak a háttérben, mire is készülhetnek?
Első dolgunk az irodák átalakítása volt, mintha az valóban egy kommunikációs cég lenne. Terveztünk logókat, egyenruhákat, beosztottuk magunk közt a feladatokat, mint ki lesz a cég vezetője, titkárnője, alkalmazottai stb. Én az összekötő lettem a két cég között. A tárgyalások helyszíne az irodakomplexum úgynevezett tanácsterme volt. Persze be kellett vonnunk egy igazi szakmai céget is, akik segítettek hihetővé tenni munkánkat, amely a chipp beültetés népszerűsítése volt.
Nagyon izgultam. Ez volt az első komolyabb feladatom. A kiképzésen gyakoroltunk hasonló jellegű helyzeteket, mintha színészek lennénk. Miként kell eljátszani azt, hogy valamely terület szakértői vagyunk, persze csak a témához nem értők számára. Miként lehet elcsábítani valakit. Hogyan lehet ezt a többieknek elősegíteni, hiszen csapat vagyunk, egy adott cél érdekében dolgozunk. Arra is kaptunk pszichológiai felkészítést, hogy miként tartsuk magunkat mentálisan mégis távol az ügytől. Az, hogy ki meddig megy el, az ő dolga, de utána tudjon elszakadni. Egész éjszaka ilyen és hasonló gondolatok foglalkoztattak. Este még el is olvastam néhány esettanulmányt. Majd bealudtam és csak a rádiós ébresztőmre nyitottam ki a szemem.
A gyár által hozzánk érkező delegációnak természetesen Laci, a célszemély is tagja volt. Amikor a küldöttség vezetője bemutatta, azt mondta róla, hogy ő sokat tud majd az informatikai kérdésekben segíteni. Én rögtön elkezdtem nézegetni, de úgy, mintha csak lopva pillantanék rá. A tájékoztató elég rövidre sikerült. Ezt követően a két csapat bemutatkozott egymásnak. Mi mindannyian szépen elmondtuk a betanult szerepünknek megfelelő szöveget. Majd kötetlen beszélgetés kezdődött. Csapatunk erre is felkészült. Nagyon diszkréten, de határozottan terelgettek minket Lacival egymás felé. A manőver ténylegesen nem is tartott sokáig. Észrevettem, hogy ő is észlelte lopott pillantásaimat és szerintem alig várta, hogy beszélhessen velem.
Laci szinte rögtön rám startolt. Sejtettük, hogy a hosszú barna hajú lányokat kedveli, több barátnője is ilyen volt. Ezért is esett rám a választás. Ugyan kontyba tettem reggel a hajamat, de amint elkezdtünk beszélgetni leengedtem, mondván, hogy nagyon zavarnak a csattok. Hát, mintha kicsit megszédült volna. Én viszont igyekeztem tartózkodó lenni. Végül megkérdezte, hogy találkozhatnánk-e este? Kis húzódozás után igent mondtam.
Este megnéztünk egy 3D filmet az egyik plázában, majd beültünk az egyik kávézóba. Végül haza akart kísérni, ami elől kitértem, mondván a szüleimmel lakom és nem szeretném még, hogy esetleg találkozzanak, ezért inkább taxival megyek. Bevette.
A következő napokban nagyokat sétáltunk, miután lejárt Laci munkaideje. Néha megkérdezte, hogy mikor lesz majd rá szükségünk, mint informatikusra. Amire én azt válaszoltam, hogy a többiek még agyalnak az arculaton és majd szólnak. Közben sok mindent elmondott magáról. Néha az volt az érzésem, mintha gyónt volna. Milyen volt a gyerekkora, az öccsével és a szüleivel mekkorákat kirándultak, hány barátnője volt, majd szép fokozatosan előkerültek a chipp beültetéssel kapcsolatos fenntartásai. Én ilyenkor igyekeztem úgy tenni, mintha nem igazán figyelnék erre oda. Néha visszakérdeztem. Majd lassanként elkezdte elmondani a terveiket, de akkor is csak úgy, mintha igazából magának beszélne, mivel úgy látta, engem nem igazán izgat.
A randevúinkat követően, amikor hazaértem, és gyakorlatilag naponta találkoztunk, a napi jelentés megtétele után még sokáig gondolkodtam ezen az egészen. Elég hamar úgy érzékeltem, hogy én Lacinak nem csak egyszerűen tetszem, hanem mintha teljesen belém habarodott volna. Ténylegesen nekem is tetszett Laci. De ugyanakkor azt is tudtam, hogy érzelmileg távol kell maradnom tőle, hiszen amint megtörténik a leleplezése, megszakad a kapcsolatunk. Tárgyiasítanom kell őt, illetve a kapcsolatot, hiszen az, hogy vele vagyok, az a feladatom. Persze a találkozásaink alatt sokszor csókolóztunk és egyre vehemensebben simogatott és elkezdett célzásokat tenni úgymond kapcsolatunk továbbfejlesztésére. Jeleztem is a jelentések során, hogy azért addig nem szeretnék elmenni.
Laci egyre többet beszélt arról, hogy igaz, bevették őt a propaganda csapatba, jelentős szerepet is szánnak neki ebben, de ténylegesen ő nem ért egyet a kormány általános chipp-beültetési tervével. Én időnként jeleztem neki, hogy ez szerintem nem olyan szörnyű dolog, mint amilyennek ő lefesti. Már lassan a huszonharmadik században vagyunk, elég sokat tudunk az ember működéséről és neki, mint informatikusnak tudnia kell, hogy a visszaéléseknek, amitől ő ténylegesen félt, kicsi az esélye. Az utolsó napokban már elég vehemensen mondott nekem ellent. Miért jó az, hogy minden lépésünket nyomon tudják követni, ezekkel mind vissza lehet élni. Amikor ilyen kérdésekről beszélt, megfigyeltem, hogy igyekezett olyan területekre menni, ami vagy nincs bekamerázva, illetve holt térben van, vagy elég távol van a kameráktól, így a beszélgetés valószínűleg nem hallható.
Egyik este Laci rákérdezett, hogy bemutathatna-e a barátainak? Nem akartam rögtön rávágni, hogy persze, örömmel, hiszen ez volt az egyik célkitűzése az egész akciónak. Kicsit húzódoztam, hogy érzékelje a tartózkodásomat. Rákérdeztem, hogy kikre gondol? Erre elmondta, hogy ne csodálkozzak, de vannak idősebb, már nyugdíjas barátai is, akiknek mesélt rólam. És ők nagyon kíváncsiak rám. No ez érdekes — gondoltam. Rá is kérdeztem, hogy kik ők. Erre elmondta, hogy az egyikük gépész- míg a másik korábban villamosmérnökként dolgozott. Akkor közelebb lehetünk a célhoz — villant át az agyamon. De azért még kicsit kérettem magam a találkozás előtt. Laci gyanútlanul elmondta, hogy ők sem igazán értenek egyet a chippek beültetésével és lehet, nem is fogják kérni, mivel hetven év felett nem lesz kötelező.
Nagyon készültem a találkozóra, izgultam is, bár ezt Lacinak nem mutattam. Biztos voltam benne, hogy valamilyen formában el fogják szólni magukat. Különösen, ha majd kicsit isznak. Laci elmondta, hogy általában az ebédszünetében szokott velük találkozni és akkor a két öreg legurít pár sört. Ő persze nem ihat, hiszen munkaidőben van. Megérkeztünk a találkozóhelyre, egy a város szélén lévő kellemes kis vendéglőbe. Gyönyörű idő volt, már elkezdtek rügyezni a fák, de nem mertünk még kiülni a kerthelyiségbe. Illetve én javasoltam, hogy ne üljünk ki és felajánlottam, hogy majd én választok egy benti asztalt. Így szépen sikerült a három férfit ahhoz az asztalhoz terelnem, amelyet kollégáim előzetesen már bepoloskáztak. A felvevők pedig úgy el voltak rejtve, hogy nem láthatták azokat, hiába néztek előtte alaposan körül. Végül leültünk. Rögtön söröket rendeltek, ittak, majd az italtól kicsit átszellemülve elkezdődött a beszélgetés.
— Nagyon örülünk kedves Lilla, hogy végre megismerhettük! Laci sokat mesélt már önről — kezdte a beszélgetést az egyik idős úr, miközben stírolt engem, de azért állandóan figyelte a többi asztalt is. — Bizonyára Laci elmondta önnek, hogy nekünk milyen terveink is vannak. Bár úgy tudom, ön épp a chippek elfogadtatásán dolgozik a kollégáival. De valóban jónak tartja ezt a kötelező beültetést?
Hát ezt elég hirtelen rám zúdította. Nem is tudtam rögtön, hogy mit válaszoljak. Ők is láthatták, hogy elég feszült lettem, majd a másik öreg kisegített.
— Kisasszony, bocsásson meg a kollegának, hogy ennyire hirtelen magának rontott. Természetesen mindenki úgy dönt, ahogy akar. Mi nem szeretnénk a chippet és szerencsére minket már nem is akar senki kötelezni erre — közben láttam, hogy az asztal alját tapogatja. Csak nem a lehallgatót keresi? — villant át rajtam.
Éreztem, hogy nekem is mondanom kell végre valamit, majd így szóltam.
— Én is örülök, hogy megismerhetem önöket. Igen, Laci emlegetett valamit, bár én őszintén megmondom, nem gondoltam, hogy bármi ilyen ötletet komolyan kellene venni.
— Hát mi pedig komolyan gondoljuk a kis szabotázs akciónkat. Ezért is tanulmányoztuk annyit a generátor szerkezetét, hogy amikor majd sort akarnak keríteni a használatára az befuccsoljon. Így időt tudunk nyerni és rávenni a kormányzatot, hogy gondolják át a kötelező chipp-beültetési tervet — szólt az első öregúr miközben kicsit hamiskásan mosolygott. Majd a másik folytatta.
— Tudja a chipp szerintünk sok visszaélésre adhat lehetőséget és mi ettől félünk. Visszaélhetnek az adatokkal, manipulálhatják azokat.
Nekem ekkor megszólalt a telefonom, ti hívtatok és Zsuzsi úgy tett mintha az édesanyám lenne és előadta, hogy haza kellene mennem, mert apa egyik gyógyszerét nem találja. Így rögtön el is köszönhettem tőlük.
Még aznap este mindhármukat letartóztatták. A kihallgatásokat én is megnéztem a tükör mögül. Szerencsére a kollégáim nem árultak el engem, csak a kamerák felvételeire és a nyomtatásokra hivatkoztak. Mindhárman beismerték bűnüket és elmondták félelmeiket. A mi időnkben már nem a hosszú börtönbüntetésekben hiszünk, hanem a meggyőzésben. Így egyikük sem került börtönbe, hanem a chippekkel kapcsolatos tanfolyamokon kellett részt venniük és vizsgázniuk. Végül Laci is és a két idős úr is önként kérte a chipp beültetését.
Nekem ez szakmai siker volt ugyan, de azért mégis csak vegyes érzelmeket keltett bennem. Nagyon nehéz volt eljátszanom Lacival a szerelmespárt úgy, hogy ténylegesen tetszett nekem és valójában rendes embernek tartottam. De az vígasztal, hogy végül így sikerült megmentenem egy meggondolatlan cselekedettől.
Author: Radnóti Katalin
Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/