Egy éve még kerültem minden tükröt,
mert minden tükör fakón mutatott engem,
Ám eljött egy újabb tavasz, egy újabb
virágzás a réten, a szellememben.
Látom a hosszú harc nyomait
a sok mindent átélt testemen,
30 év: harmincszor háromszázhatvanöt nap…
gyorsan telik az idő, milyen szemtelen.
,,Ezt a csatát én nyertem”, gondoltam,
amint elértem a kitűzött célt,
Aztán éreztem: valami mégis
hiányzik: valami valós vagy valami vélt.
A lelkem nem sokat változott,
ugyanolyan naiv és érzékeny,
Azt hittem más lesz, ha kívül acélos leszek,
de maradtam amilyen voltam: apró és törékeny.
Tükörképem mosolyogva tekint vissza rám,
miközben belülről őröl a nyomás,
Nem úgy, mint gyermekkoromban,
Ez valami egészen más.
Nem az orromig ér a nagyvilág,
így engem is megtalál a társadalmi elvárás:
,,legyél egy stabilan működő mindenes gépezet”…
Igen, ez valóban teljesen más.
Szemüvegemmel nem csak az utca
végéig látok, a lencsék tisztán mutatják:
A Föld ugyan még a jó irányba forog,
de a királyok és a bábok nem a helyes táncot járják.
Tudom, el kell fogadnom a tényt:
nem mindent irányíthatok,
De amiben csak tudok, újra és újra
Dicsőséges győzelmet arathatok.
Author: Bredács Gréta
Zavaczkiné Bredács Gréta vagyok, 95-ös évjáratú. Tíz éves korom óta Bredács Gréta néven írok verseket. Mindig is könnyebb volt számomra írásban kifejezni az érzéseimet, mint szóban. Írás közben hagyom, hogy áthasson az áramlatélmény. Az élet megmutatta nekem mind derűs mind a borús oldalát, s ezeket az eseményeket, élményeket (is) az íráson keresztül dolgozom fel. A kortársaimtól és a tanáraimtól mindig azt a visszajelzést kaptam, hogy komoly gondolataim vannak, kár lenne ezeket magamban tartani. Nemrég érkeztem életem azon szakaszába, amikor tudatosult bennem, hogy a megfogalmazott soraim talán segíthetnek másokon vagy elgondolkodtathatja az embereket, legyen szó az élet bármely aspektusáról.