A szomszéd szobában a tévéből egyre fokozódó intenzitással sorolta egy a kommentátor hangja a hazai foci legnagyobb neveit. Itt-ott beszúrt egy „szép passz”, vagy egy „ó, micsoda csel!” felkiáltást, mielőtt végülis eszeveszett üdvrivalgásban tört ki. „MÉSZÁROS! KETTŐ IDE, EGY ODA! A NYOLCVANÖTÖDIK PERCBEN! MAGYARORSZÁG EGÉSZEN BIZTOSAN OTT LESZ A VILÁGBAJNOKSÁGON!”
A gól után annyival hangosabban lehetett hallani a közönség üdvrivalgását, hogy szinte összemosódott a még mindig Mészáros Jenőt méltató sportriporter hangjával. A tévé hangja betöltötte a tápiólefetyei Sport Presszó vendégterét. Ott nem törtek ki örömükben a vendégek, és nem fogadták kitörő éljenzéssel az örömhírt, hogy ki tudja hány év után kis hazánk újra kivívta a focivébén való részvételt.
Először Seres Fecó csóválta meg rosszallón a fejét. Azután ifj. Bíró Józsi, és az öreg Fekete-Bárány Imre bácsi.
– Gyalázat! – öntötte szavakba véleményét Seres Fecó.
– Szégyen! – erősítette meg ifj. Bíró Józsi.
– Méltatlan! – sziszegte a még meglévő fogai között Fekete-Bárány Imre bácsi.
Kinyílt a mosdó ajtaja, és lassan, fájdalmas sziszegések közepette kibicegett onnan Sántha Győző. Bentről ugyan hallotta a gól tényét, de nem hallotta a részleteket. Rápillantott a falra felszerelt tévéképernyőre. Nézte, ahogy az egész válogatott Mészáros Jenő köré sereglik, egy egész stadion élteti őt, és két sportszakértő beszél emelkedett hangon arról, mekkora sportteljesítmény egy ekkora tétű meccsen középhátvédként az utolsó percekben gólt szerezni. Mészáros Jenő pedig teli szájjal vigyorgott, még a kamerába is belekacsintott – elvégre igen fontos meccsen szerzett egy igen fontos gólt. Sántha Győző lefagyva bámult a tévére.
Seres Fecó törte meg a jeget.
– Szögletbő’ fejelte az a mocsok.
Beszállt ifj. Bíró Józsi is.
– Ne féljé’, mi emlékszünk még, mit csinált!
Fekete-Bárány Imre bácsi felpattant, már amennyire fel tud pattanni valaki az ő korában.
– Gyere, Győző, meghívlak egy keserűre!
Sántha Győző biccentett Fekete-Bárány Imre bácsi felajánlására és elbicegett vele a pulthoz. A csapos, Ágica pedig készségesen kitöltötte az italokat nekik. Ha már úgyis ott állt előtte Sántha Győző, akinél senki nem értett jobban a focihoz a környéken, gondolta megtudakolja, miért is nem örülnek a magyar gólnak.
Seres Fecó valósággal átbömbölt a téren:
– Hát te azt nem is tudod?!
Majd ifj. Bíró Józsi sem válaszolt a kérdésre:
– Á, te inkább csak a poharakat töltsed, Ágica!
Győző és Imre bá összenéztek.
– Hát… Tudod, még ifiben amikor játszottam, volt egy meccs ahova megfigyelőket küldött a Fradi is, meg a Real, meg minden nagyobb csapat.
Ágica bólintott, és úgy tett, mintha a következő öt-tíz percben bármit kész lenne elhinni. Győző folytatta.
– Na, ez a patkány rúgott úgy le, hogy belesántultam!
Author: Baukó Tamás
De vajon bármit nevezhetünk művészetnek, amiben örömünket leljük, el tudunk mélyülni, stílusjegyeket tudunk kialakítani? Megingathatatlan véleményem, hogy igen. A költőt, a séfet, és a labdarúgót egyaránt művésznek tartom – részben azért, mert mindhármat csináljuk csak a kreativitás kedvéért is, részben pedig azért, mert sokan mások is örömüket lelik abban, ahogyan ők kifejezik magukat a papíron, a konyhában, vagy a gyepen. Ha valaki tíz évvel ezelőtt azt mondta volna nekem, hogy még nem leszek harminc amikor meghívást kapok egy alkotói közösségbe, valószínűleg azt kérdeztem volna: „miért hívnának meg valakit, akinek senkit sem érdekelnek a versei?” Ez nem vicc, és nem túlzás: a verseim zömében kulcsszerepet játszik a szorongástól való szabadulás vágya, míg az egyperces novelláim a maguk szarkasztikus hangvételével egy kis felüdülést, enyhülést hoznak általában. Önmagamnak írok, önmagamért, és tudom, hogy aki hasonló gondokkal küzd, annak sokat mondhatnak a soraim. Pár szót mégis szeretnék mondani az utóbbi időkben kitalált újításomról, az Árnyversekről: Az árnyvers (vagy ahogy először hívtam: vers.rar) egy olyan versforma, amelyben az egymást követő sorok két külön hangot szólaltatnak meg – ez lehet a külső-belső hang kettőssége, vagy egy naiv és egy cinikus hang, de mindenképpen ugyanarról beszélnek, és mindenképpen eltérnek sarkalatos pontokon. Lényegében vitáznak egymással éppen úgy, ahogyan...
