Csend

A legjobb barátom a csend,
Mindig akkor jön, amikor kell.
Tudja, hogy rá van szükség,
A világ zajától ő az, aki megvéd.

Mikor zúg már a fejem a sok gondtól,
És azt érzem,
robban, mert belül minden tombol,
Ő érkezik, és megfogja kezem,
mintha azt mondaná: nyugalom, kedvesem!

Nem hagyja, hogy indulatból beszéljek,
Inkább papírra veti,
Mit kimondani nem lehet.

Magával ragad és inspirál,
Máris fűzöm a sorokat,
Még más kiabál.

Halkan ölel,
Nyugtatni próbál,
Mint egy őrangyal,
Figyeli minden hibám.

A csend a legjobb barát,
Még akkor is, ha nem vágyom rá.
Ölelése hatalmas kincs,
A legjobbkor jön, mikor más nincs.

Kollár Nélia
Author: Kollár Nélia

1988.04.17-én születtem e világra. Iskoláimat rendre jó eredménnyel végeztem. 2006-2010. Tanítóképző Főiskolára jártam, amit azért tartok fontosnak megemlíteni, mert itt már kifejezésre juttattam alkotás iránti vágyamat és rengeteget festettem. 2010-2018. között Vácott egy helyi általános iskolában tanítottam, ahol megélhettem a gyerekekkel foglalkozás örömét, továbbá a művészet iránti szeretetem. 2018.-tól Garay Művészeti stúdióban rajzot és festészetet oktattam Garay Nagy Norbert Prima Primissima díjas festőművésszel. 2025. októberétől költészettel és írással foglalkozom. Édesapám sajnálatos halála indította el bennem a rímek faragását, amit azóta is szeretettel művelek. Már több száz alkotást tudhatok magaménak. Elért eredményeim: 1. 2025. november: Művész. Ma Magazin: Lélekharang 2025. vers megzenésítést nyertem Hiányod című versemmel 2. 2025. novemberében csatlakoztam a Múzsák Könyvtára Szépirodalmi csoporthoz. 3. 2025. december: Múzsák Könyvtára Antológiai megjelenés 4. 2025 december 10. Post Mortem: Élet a Halál után című saját könyvem megjelent magán kiadásban. 5. 2025. december: Karácsonyi Szívhangok Antológiai megjelenés 6. 2025 december: Művész.Ma Magazin Karácsonyi Kincsek Antológia II. helyezés 7. 2026. január: Múzsák Könyvtára moderátori kinevezés 8. 2026 február: Két Valentin-napi Antológiai megjelenés 9. 2026. május: Anyák napi Antológiai megjelenés a Művész.Ma Magazinnál. 10. 2026. Strófa Kiadó Antológiai megjelenés 11. 2026. Ősze Pegazus Kiadó Antológiai megjelenés Szépirodalmi inspirálódáshoz szívesen olvasom: Ady Endre, Radnóti Miklós, Tóth...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Felhők felett a Mennyország

Tegnap volt a Szervadományozás napja. Szeretném megosztani egy korábbi, megjelent írásom.  Felhők felett a Mennyország ”igaz történet alapján” Várta már a nyugdíjazását, mikor reggelente nem

Teljes bejegyzés »

Őszi hercegnő

Szellőrózsa a szélben, Őszi napsütésben, Szirmain a holdfény sárga fénye, Zegzugos, barázdált szépsége. Eső után száradva, Illata szívemet megnyitja. Színes kis virágait bámulva bambulom, Száradó

Teljes bejegyzés »

Őszi dal

Elsárgult faleveleket hord az őszi szél. Változik most minden, valami véget ér.   Talán az ősz csodája is eltűnik majd veletek? Vagy örökre itt marad

Teljes bejegyzés »

A Szörnyeteg

A szörnyeteg Hangosnovellaként meghallgatható: A szörnyeteg Pusztahidas a maros partján nyújtózik. Sűrű, zöldellő erdő öleli körbe. Láthatatlan lenne az országútról, ha a kis fahídon átfutó

Teljes bejegyzés »

Hajnalunk – Lucy

Egy víziantilop hevert nem messze a folyótól. Legyek dongtak körülötte. Egykor csillogó szemei üvegesen meredtek a semmibe. Percekkel ezelőtt még egy homotherium lakmározott belőle, aztán

Teljes bejegyzés »