A köd lassan rátelepedett a mezőre, amikor megpillantottam a magányos fekete szőrű lovat. Nem menekült el mikor meglátott, csak merev tekintettel figyelt. Lassan közelebb léptem, mire lehajtotta fejét, mintha régről ismernénk egymást. Jól esett, hogy bizalommal fordult felém. Megsimítottam sörényét, és hirtelen minden fájdalmam ami kínzott elcsendesedett. Nem szólt, mégis többet mondott bárkinél. Mire felnéztem, már sehol sem volt. Csak patanyomok vezettek az erdő felé, majd azok is eltűntek. Aznap értettem meg, hogy vannak találkozások, amelyek nem azért történnek, hogy velünk maradjanak, hanem örökre megváltoztassanak. Azóta minden hajnalban ugyanarra a mezőre visszatérek, reménykedve, csendben, újra. Megtanultam, hogy nem kergethetek hiú ábrándokat.
Author: Kollár Nélia
1988.04.17-én születtem e világra. Iskoláimat rendre jó eredménnyel végeztem. 2006-2010. Tanítóképző Főiskolára jártam, amit azért tartok fontosnak megemlíteni, mert itt már kifejezésre juttattam alkotás iránti vágyamat és rengeteget festettem. 2010-2018. között Vácott egy helyi általános iskolában tanítottam, ahol megélhettem a gyerekekkel foglalkozás örömét, továbbá a művészet iránti szeretetem. 2018.-tól Garay Művészeti stúdióban rajzot és festészetet oktattam Garay Nagy Norbert Prima Primissima díjas festőművésszel. 2025. októberétől költészettel és írással foglalkozom. Édesapám sajnálatos halála indította el bennem a rímek faragását, amit azóta is szeretettel művelek. Már több száz alkotást tudhatok magaménak. Elért eredményeim: 1. 2025. november: Művész. Ma Magazin: Lélekharang 2025. vers megzenésítést nyertem Hiányod című versemmel 2. 2025. novemberében csatlakoztam a Múzsák Könyvtára Szépirodalmi csoporthoz. 3. 2025. december: Múzsák Könyvtára Antológiai megjelenés 4. 2025 december 10. Post Mortem: Élet a Halál után című saját könyvem megjelent magán kiadásban. 5. 2025. december: Karácsonyi Szívhangok Antológiai megjelenés 6. 2025 december: Művész.Ma Magazin Karácsonyi Kincsek Antológia II. helyezés 7. 2026. január: Múzsák Könyvtára moderátori kinevezés 8. 2026 február: Két Valentin-napi Antológiai megjelenés 9. 2026. május: Anyák napi Antológiai megjelenés a Művész.Ma Magazinnál. 10. 2026. Strófa Kiadó Antológiai megjelenés 11. 2026. Ősze Pegazus Kiadó Antológiai megjelenés Szépirodalmi inspirálódáshoz szívesen olvasom: Ady Endre, Radnóti Miklós, Tóth...