Felfalta a sötét Nap a fényes éjjelt,
Árva maradt Ő, a sivár ég alatt,
A puszta égbolt már mély magányt érlelt,
Lakomájából nem maradt meg falat,
Nincsen csillag se hold,
A világ már csak egy csonka cafat,
S ezért csak a torkos Napot okold,
Jaj de irigy! Jaj de galád!,
Egykoron az éjben oly sok fény dalolt,
De a Nap azt gondolta minek család,
Hiszen egyedül a legeslegfényesebb,
Szilaj Lángcsóva, vad vakítás örök hazád!,
De híú gőgös hazádtól, leszel egyre kétesebb.
Nem bírunk rád nézni,
Hisz cicomától a kín nem lesz édesebb,
Mi lent, te fent fogsz elenyészni,
Egyszer fakó leszel, nem tudod kikerülni,
S ha eljön, nem lesz mit remélni,
Mert Ősszel nem tudsz mit csinálni csak tűrni,
Az árnyakban élni s a setétől félni
Lesz a sorsod, s nem tudod majd legyűrni,
A magány fog széttépni.
Author: Machó Bese Géza
Machó Bese Géza vagyok 2008-ban születtem. Az utóbbi 2 évben kezdtem el foglalkozni az írással, főként verseket írok, de novellákkal is próbálkozom. „Semmiből semmi sem lesz”
