Miért tárod karod felém,
te árva? Tenyeremen, nézd,
maréknyi semmi kel útra,
amerre a szél sodorja.
Szótlanul takar az este
lombjának suttogó teste,
fejem alatt fű a párna,
hozzám hajol gyenge szála.
Kettő vagyok: gazdag, s szegény,
csillaglámpa az ég, enyém
egészen, felhő palástom,
benne rejtem el hiányom.
A láthatatlan fényeket
keresi remegve kezem,
s beléjük lehelt érzésből
építgetem fel gyöngyhegyem.
A hegy csúcsán neked kenek
lelkem mélyéből kenyeret,
s karod hogyha tárva hagyod,
árván én hozzá hajolok.
Author: Szelidi Gemma
Gyerekkorom óta fontos része az életemnek az irodalom, a zene és a mozgás. Írással komolyabban az utóbbi években kezdtem el foglalkozni. A hétköznapi pillanatokban, a természetben és az emberi kapcsolatok finom rezdüléseiben keresem azokat a képeket és érzéseket, amelyekből verseim születnek. Az írás számomra egyszerre elmélyülés és szárnyalás.
