lehunyt szemekkel
tapintsd ki a semmiben ‒
ahol minden van
***
legyél a csended
belső hangod kísérje ‒
végtelen utad
***
az univerzum
szűnni nem akarásod ‒
visszhangzó tere
***
templomod fénye
romok fölé épülhet ‒
felfelé járva
***
Anabasszisz szól:
kozmikus küldetésed ‒
felfelé vezet
Megjelent a Silentiumportal.hu-n.
Author: Mészáros Csaba
Írással keresem azt, ami a felszín alatt marad: az ember és a világ közti feszültséget, a csendet a zaj mögött. Verseimben és prózáimban gyakran jelenik meg a természet mint tükör és mint menedék, ahol az ember újra szembenézhet önmagával. Foglalkoztat a társadalom működése, a felelősség kérdése és az a hajlamunk, hogy kívül keressük azt, amit belül kellene rendbe tenni. Írásaim egyszerre próbálnak kérdezni és szembesíteni, néha nyersen, néha csendesebben. Igyekszem közelebb kerülni a valóság és az igazság közötti határvonalhoz. A természet számomra nem díszlet, hanem alapállapot, amihez újra és újra vissza kell találnunk. Az alkotás számomra út és eszköz: egy folyamat, amelyben az ember lassan leveti a felesleget és hat a környezetére. Abban hiszek, hogy a változás mindig egyéni szinten kezdődik.
