Alszik már az éj,
s alszik vele a szerelem.
Alszik most a vágy,
én is alszok,
mert nem vagy itt velem.
Közénk áll az álom,
ahogy köztünk most a tér.
A távolság most pokol,
a közelség most fél.
Csillagok árnyékát járva,
reszketeg minden lépted,
s mint szélfútta falevél,
az éjjelt magadról úgy téped.
Az álmok, mint egy csapda,
szép reményt nyújt feléd.
Álmodjuk hát újra,
újra minden pillanatát, percét,
mindannak a múltnak,
mi köztünk soha meg nem történt.
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.
