Léptek zaja a fejemben,
egy érintés a kezemben,
mindig te.
Elfeledett csókok íze,
két karodnak ölelése,
mindig te.
Nevetésed csengő színe,
Mozdulatod könnyedsége,
Mindig te.
Könnyek között szemed fénye,
mellkasomnak szívverése,
mindig te.
S bárhol járok,
bármit látok,
mindig te.
Elpárolgó emlékképek,
szívem mögött apró fények,
nem lehet más,
mindig te.
Ha lélegzetem már nem vehetem,
gondolatom mi végső legyen,
mindig te…
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.