Sebzett még a szív,
tátong rajta, mint szakadék,
sajgón vérző mélység,
mit nem gyógyít az időben rejlő menedék.
Szaggatja minden sóhaj,
mi elhadja az ajkakat,
s a távolság, mint a csend,
emlékeket takargat.
Már nem segíthet rajta,
mit felhők közé bújtatott,
harmat cseppnyi könnyei,
mi fázós lelkét hajtja.
Mellkasában tartja,
azt a búgó harangszót,
mi szétkürtölné a világba,
hogy halhatatlan a halandó.
Mi megtörni képes,
az, ami úgy szeret,
ha kell hát bele hal,
s minden dobbanása,
szerelemtől véres…
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.
