Az ablaknál pillangó röptét némán figyelve álltam,
Mellém lopóztál, s kiengedted lekötözött szárnyam.
Lágyan érintettél, mint a selymes tavaszi szellő,
A fénylő napot épp eltakarta egy kíváncsi felhő.
Tarkómon bizsergető érzés jelezte jelenléted nekem,
Még mielőtt érezhettem volna, hogy fogod a kezem.
Szárnyaiddal féltőn, gyengéd szeretettel fontál körbe,
Emlékszem, megígérted, velem maradsz mindörökre.
Másképpen láttam a kinti világot, éreztem az életet,
Ahogy a rovarok felélednek, menedéket s ételt keresnek.
Láttam, ahogy a növények magukba szívják a napfényt,
S gyökereiket, mikkel sosem pihenve kutatnak a vízért.
Láttam, ahogy fényes kavalkádként szövik át a világot
az életerő vékonyabb-vastagabb fonalai. A valóságot
a fény játéka uralja, s mi elhal, azt végleg elhagyja,
S mikor újjáéled, átjárja minden sejtjét újra meg újra.
Ezt a táncot örökké elnézném, így: veled, kettecskén.
A fény megcsillant egy nektárt gyűjtögető méhecskén.
Sokáig álltunk ott, kezed a kezemben, szívem a tiédben,
Ott voltunk egymás gondolataiban, tettében és lelkében.
A levegő vagy nekem, mi a magas hegyekből árad,
Tiszta vizű patak vagy, mellyel olthatom szomjamat.
Meleg színű fény vagy nekem, magamhoz ölellek,
S te táplálod bennem az erőm, a mindig örök életet.
Mert tudom már, nem halunk meg végleg, csak a test,
ami elhagyja ezt a földi színteret. A lelkem fényként
tovább él, korlátaitól megszabadulva galaxisokon át
megismer egy másik, talán még fontosabb létformát.
Itt, ha tudatosan fejlődsz, megmarad minden tudás,
Közös felhőben él tovább, ha kell, hozzájusson más.
Kollektív tudat, mely tanít, gyógyít és fejlődni késztet,
Nincs itt fájdalom, nincs betegség, sem félelemérzet.
Nincsenek gátak, csak az önmagunknak szabottak,
S ha ezeken túl tudunk lépni, átírhatjuk a sorsunkat.
De most itt vagyunk még: te és én, ebben a földi létben,
Együtt szárnyalunk boldogan a mindenfélekék égen.
Béke és nyugalom járja át a lelkem, s itt otthonra talál,
Nem is tudod, szívem milyen rég óta erre az érzésre vár.
Szeretném tudni, mikor szólíthatlak le téged az égből,
Hogy valóra válhasson az álmom az angyal érintéséről.
2025.03.09.
Author: Szabó Szabina
Komlón születtem, ott jártam általános iskolába, a középiskolát Pécsett végeztem az akkori Kero idegenforgalmi szakán. Itt Okj-s szakmákat szereztem. Veszprémben, a Pannon egyetemen szereztem diplomát turizmus – vendéglátás szakon. Németül és angolul is beszélek, igyekszem a tudásom szinten tartani. Két gyermekes családanya vagyok, aki nagyon szeret olvasni, kreatívkodni és írni. Ezek mellett szeretek díszíteni, önkénteskedni, sütni, gyerekekkel foglalkozni. Gyermekkorom óta a versek azok, amikben ki tudom fejezni az érzéseimet, gondolataimat. Eleinte az iskolai órák, az első szerelmek ihlettek meg, később búcsúbeszédeket is írtam, és mondtam fel. Iskolai ünnepélyeken szavaltam verseket, már korán tudtam, hogy ezekhez vonzódom. Jelenleg a versek mellett meséket is írok a helyi Sétáló egyik állomására. Szeretem a kihívásokat is. Több történetbe is bele kezdtem az évek során, a célom az, hogy ezeket véglegesítsem, legalábbis folytassam. Szeretek új dolgokat kipróbálni, ezért helyben részt vettem, majd magam is szakköröket tartottam a falunkban, így megismerkedhettem a nemezeléssel, papírfonással és a hímzéssel is, valamint picit a makraméval. Nagyon szeretek kézzel készített, egyedi ajándékokat készíteni. A célom: saját könyvek kiadása, akár vers, akár mese, akár történet legyen.