Csapatjáték

 

 

A sportcsarnok parkolójába érve Noel egyre sápadtabb lett. Még lett volna hely a bejárathoz közel, de nem akartam a BMW terepjárók közé állni az ócska Opelemmel, ezért az épülettől távolabbi, oldalsó fertályba  álltam be. Megfogtam a gyerek kezét, jéghideg volt, a karja lúdbőrözött.

• Mit tapogatsz, apa!?
• Csak néztem meg, nem vagy-e lázas. Inkább kihűltél. Fázol? Miért nem mondtad, hogy kapcsoljam be a fűtést?
• Nem fázom.
• Akkor nem etted meg az ebédet, és leesett a vércukrod.
• Megettem mindent. Apa, nekem nincs kedvem bemenni.
• Hogyhogy nincs kedved? Ugráltál örömödben, amikor a suliban kiválasztottak, és elhívtak ide. Tudod, mekkora dicsőség a te korodban a másodosztályban igazolt játékosnak lenni? Naponta látok szülőket az edző után loholva könyörögni, hogy nézze meg a gyereküket, nem férne-e be a csapatba.
• Tudom, de te mondod mindig, hogy ez csapatjáték. Én igyekszem is eszerint játszani, nem vagyok önző, jó passzokat adok a többieknek, mégse fogadnak be.
• Mit mondanak, miért?
• Azért, mert szegények vagyunk. Hallottam, hogy a hátam mögött csak úgy hívnak: a paraszt.
• Majd beszélek az edzővel, hogy szóljon rájuk.
• Ne csináld, annál rosszabb lesz. Még jobban fognak utálni. Inkább nem akarok híres focista lenni.
• Menj be, majd este megbeszéljük.

Kiszállt, lődörögve elindult. Épp akkor gördült be az edző kocsija. Gondoltam, mégis odamegyek, köszönök neki. Talán szóba hozhatom a problémát.  Kezet fogtunk, de mielőtt megszólaltam volna, megelőzött:

• Kovács apuka, jó hogy látom! Beszélnünk kell. Már minden szülőtől kapott az egyesület támogatást, de maguk még nem utaltak nekünk.
• Úgy tudtam, ez a foglalkozás ingyenes. Nem kapnak elég állami támogatást?
• De kapunk, de tudja hogy van ez. Ha több a pénz, jobbak a körülmények. Elvinnénk őket egy csapatépítő hétvégi kirándulásra is. Kezdetnek elég lenne ötvenezer. Ez a minimum.
• Jó, majd igyekszem.
• A fia jól játszik. Érdemes befektetni rá.

Elköszöntem én magam is kissé lehűltem, mint a fiam. A gyerek iskoláztatása már eddig is megerőltette a családi kasszát. A falunktól harminc kilométerre lévő  városba írattuk be, mert itt magasabb az oktatás színvonala,  és itt a focicsapat, amelyik leigazolta. Naponta kétszer megjárni a várost, az százhúsz kilométer minden munkanapon. Ráadásul reggel később kezdek, délután meg hamarabb eljövök a kertészetben, ahol dolgozom. A kiesett időt hétvégén pótolom be. Szombaton és vasárnap is bejárok a fóliába a virágokat locsolni. Maszekot, másodállást nem tudok vállalni, mert nem marad rá idő, pedig hívnak több helyre. A családdal kirándulni, óvodás kislányommal foglalkozni, idős szülőket meglátogatni igen ritkán tudok. Mindent Noel jövője érdekében szervezünk, és most összedőlni látszik az egész.  Így is alig tudunk a pénzből kijönni, hogy tudnék a csapatnak utalni! A kocsit két hónap múlva műszaki vizsgára kell vinni, új gumik kellenek rá, meg fékpofa.

Amíg vártam, hogy vége legyen az edzésnek, sétáltam egy kicsit a közelben. Szívesen nyaltam volna egy nagy adag fagyit, mert a tavaszi nap kicsit erősebben sütött, mint máskor szokott, de nem telik rá. Bementem egy kis boltba, vettem egy üveg olcsó ásványvizet. Az utcán belekortyoltam, közben valaki elment mellettem, a könyökömhöz ért, én félrenyeltem, fulladoztam.

• Bocs, véletlen volt, mondta hátra fordulva.
• Péter, te vagy az?
• Endi, te vagy az? Nahát, egy faluban lakunk, de már jó régen láttalak. Hol bujkálsz?
• Az utcánk végén, a fóliában dolgozom, nem járok sehová, csak ide hordom a gyereket edzésre meg iskolába. A falu közepe meg másik vége felé nincs dolgom.
• Eljöhetnél néha a kocsmába, meginnánk egy sört, beszélgetnénk, mint régen.
• Időm sincs rá, meg pénzem se.
• Mert mindkettőt elkocsikázod. Hozd vissza a fiad a faluba. Itt is van iskola, meg focicsapat.
• De a városban jobb mindkettő.
• A gyereknek is jobb? Boldogabb itt?
• Hát, nem mondhatnám. Jó jegyei vannak, az edzője is dicséri, de sápadt és rossz kedvű.
• Akkor ne erőltesd.
• Majd megbeszélem az asszonnyal, meg a gyerekkel.
• Én edzem otthon az utánpótlást. Szeretettel várom. A régi barátai is örülnének neki.

Visszamentem a sportcsarnokhoz, a gyerek beült, szótlanul mentünk haza.

Otthon vacsoránál elmondtam, amit Péterrel beszéltem. Zita meredten bámult rám.

• Eddig ti férfiak erőltettétek ezt a város dolgot. Most meg már nem jó?
• Noel, – kérdeztem, –  te mit szeretnél?
• Apa, én vissza szeretnék jönni, csak nem mertem mondani. Annyi sokat fektettetek már ebbe a fociba, és most minden odaveszne – mondta a tizenkét évesekre egyáltalán nem jellemző felelősségtudattal.
• Igen, fiam, de néha tudni kell felülvizsgálni a döntéseinket, és ha szükséges, változtatni az elképzeléseinken. A család is csapatjáték. Nem fogjuk neked felhánytorgatni, hogy nem sikerült. Hónapokig güriztél, ez nem megfutamodás. A suliban már ezt az évet befejezed, mert nem sok van hátra, edzésre meg nem kell többet menned, ha nem szeretnél.
• Apa, te csúcs vagy! Te vagy a legjobb fej a világon! – kiáltotta, a nyakamba ugrott és megölelt.

 

Eszembe jutott, hogy nekem is van egy csúcs jó fej apám, akit hetek óta nem láttam.

Felhívtam, megkérdeztem, holnap elmehetünk-e Noellel, segítenénk felásózni a veteményes helyét.

• Hogy jöhettek-e?! Hisz alig várom. Nem kell ásózni, elég ha beszélgetünk.

 

AZ      ÉN   APUKÁM

 

 

Az én apukám minden reggel

A családból elsőnek  kel.

Kávét főz az anyukámnak.

Kakaót nekem, s a babámnak.

Egyedül kell felöltöznöm,

De beköti a cipőfűzőm.

Elköszönünk anyukámtól,

Aztán  tesómtól, babámtól.

Az óvodába elfuvaroz,

Mosolyognak a dadusok.

Minden néni a barátja,

Örül neki, hogyha látja.

Aztán visszaül a kocsijába,

Mert őt is a munka várja.

Este pedig értem jön,

Mindenkitől elköszön.

Hazamegyünk a családhoz,

Megterít a vacsorához.

Fürdés után mond egy mesét,

Nem cserélném őt semmiért.

És ha néha-néha fáradt,

Én mondok neki egy párat.

Elalszik, és arca simul,

Aztán reggel újra indul.