Itt a tavasz

Itt a tavasz, semmi kétség,

nyiladoznak a virágok,

zsong-bong a természet, szépség,

vár kint a sok-sok csodától.

Tulipán van kiskertemben,

eltévedt tán egyik-másik,

s vidáman virít egy helyben,

egyedül se szomorkodik.

Elhervadnak, jön majd másik,

sorra nyílnak egyre-másra,

hisz a nyár is kivirágzik,

s az ősszel talál egymásra

Tóth Lászlóné Rita
Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Magyar fohász

Magyar fohász   A Kárpátok bércein egy morajló ősi szél, ezeréves felhők között a múltunkról mesél. Akarjuk a mindent, de mi a semmiben hiszünk, ha

Teljes bejegyzés »

Ünnepeljünk együtt

Edit Szabó : Ünnepeljünk együtt Ünnepeljünk együtt, azt akarom, amíg kedves rokonod, itt vagyok ! Kérésem szeretném, ha meghallod, meddig tart életem, nem tudhatod !

Teljes bejegyzés »

Mozdulatlan küzdelem

Mozdulatlan küzdelem   A sors most megálljt parancsolt a testnek, hogy a lélek megértse: a legnagyobb harcokat olykor mozdulatlanul, a csendben vívják. De a kötések

Teljes bejegyzés »