Futnak a napok

Futnak a napok és gurulnak az évek,
tovatűnnek a nehezek és a szépek,
ám, de én mégse tudlak feledni téged.
Bár az igazság az, hogy nem is akarlak,
hisz jó, ha az emlékek velem maradnak,
átölelnek, szeretnek és vigasztalnak.
Sőt inkább előveszem és dédelgetem,
magamat olykor ezekkel kényeztetem,
szívem emlékjóságával melengetem.
Átsegíthet gondon, bajon és bánaton,
ha felidézem miként szeretett nagyon,
mikor még ő volt földi védőangyalom.
Futnak a napok és gurulnak az évek,
feledem a rosszat, megőrzöm a szépet,
édesanyám velem marad az emléked.
Tóth Lászlóné Rita
Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.

0
Megosztás
Megosztás

4 Responses

  1. Kedves Rita!
    Tetszett verse. Sallangmentes, egyszerű eszközökkel megírt vallomás, a gyermek vallomása anyja iránt érzett szeretetéről. Értékét éppen az a kontraszt adja amely a mély túláradó szeretet erzelme és a visszafogott , nyelvezet között feszül, ezáltal kihangsúlyozza a szülő iránt erzett szeretet mélységét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Törékeny

A halál szele megsimított. Bekúszott a kulcslyukon. Szele apró nyomott hagyott. Lelkem egyik leghátsó Szobájában, egy apró polcon. Kinyitott egy ablakot, Melyen kihajolok, És a

Teljes bejegyzés »

Megjelent!

A napokban megkaptam a kiadótól (Novum Publishing) a „Félálom blues” című verseskötetem szerzői példányait. A hozzám közel állók a következő napokban-hetekben megkapják dedikált tiszteletpéldányaikat. A

Teljes bejegyzés »

Örök

Tűz rám a koradéli nap, fényébe merülök. Perzsel, szinte éget, mégis, jó, ahogy itt ülök.   Nem mozdulnak a levelek. Lelkedbe révedek.   Megáll az

Teljes bejegyzés »

Ott voltam

Ott voltam a zöld leveleken, zizzenő fűben, havas hegyen, hullámfodrokon, tengereken, sziklaszirtek letöredezett sötétlő repedéseiben, őzek szelíd barna szemében, hajfürtön játszadozó szélben, éjszaka hömpölygő medrében,

Teljes bejegyzés »

Nem zuhanok

Vonjatok fénybe, reményt égő hajnalok, magamban lelkemig ható tőrt forgatok. Elborít a folyam, a sodró tengerár, s nem tudhatom, hogy rám a túlparton mi vár.

Teljes bejegyzés »

Nekem te

Te vagy nekem a mező, és te vagy a rét. Tenger kékje vagy nekem, mit ölel az ég. Hegycsúcs vagy, amit kezem Soha el nem

Teljes bejegyzés »