— Képzeld Janó — szóltam a férjemhez egyik nap, amint hazaértem a vásárlásból — találkoztam Ildikóval, tudod, akire először teljesen ki voltam akadva, amikor abba az Oktogon környéki irodába kerültem.
— Hát, nem igazán emlékszem rá. Miért is akadtál ki rá? — kérdezett vissza Janó, nem túl nagy érdeklődést tanúsítva.
— Hát akinek sokkal több ebédszünete volt, mint a többieknek. Aztán kiderült, hogy idős szülei miatt kell a munkaidő közepén hazarohannia — válaszoltam.
— Igen. Most, hogy mondod már rémlik. Amikor ezt észrevetted, majdnem rohantál a főnökhöz, hogy akkor a többiekkel miért olyan szigorú, de aztán valamelyik kollega elmagyarázta neked, mi a helyzet.
— Igen, így volt. És persze a kimaradt munkaidőt levonták a béréből. De ő örült, hogy legalább meg tudja oldani a helyzetet. Egyedüli gyerek volt, a szülők nyugdíja és az ő fizetése sem volt elég arra, hogy egy napközbeni gondozót fizetni tudtak volna az idős szülők ápolására. Emlékszem, semmire nem volt ideje. Amint vége volt a munkaidőnek, azonnal rohant vásárolni, vagy gyógyszerekért és utána haza. Az összes szabadsága is arra ment el, hogy hol egyik, hol másik szülőjét orvoshoz, vagy különféle kezelésekre vigye.
— És most mi van vele? Élnek még a szülei?
— Nem, dehogy. Három éve meghalt mind a kettő.
— Akkor most egyedül van?
— Nem. Az a nagy hír, hogy szerencsére nincs egyedül. Valójában alig ismertem meg a nagy pocakja miatt. Gyereket vár.
— Ez nagyszerű! És férje is van?
— Igen. Elmondta, hogy egy társkeresőn ismerkedtek meg és szinte szerelem volt első látásra. A férje is hasonló helyzetben volt, mint ő. Egy szem gyerek, aki az édesapját gondozta. Az édesanyja már rég meghalt. Mindketten közel vannak a negyvenhez és úgy érezték, hogy ez az utolsó esélyük. Sőt, terveznek még egy gyereket, hogy a születendő kislányuk ne legyen egyedül.
Ez után Ildikóval többször is találkoztam. Kiderült, hogy a környékre költöztek és ő is oda járt vásárolni, ahová én. Egyre többet beszélgettünk. Elmondta, hogy a szülei halála után hirtelen nagyon egyedül érezte magát és erősen elgondolkodott, hogy mit is akar kezdeni a rászakadt nagy szabadsággal, rengeteg szabadidővel? Elkezdett különféle klubok, tanfolyamok, társkeresők után keresgélni és talált is többet. Járt önismereti körbe. Azt mondta, hogy egyszerűen meg akarja ismerni önmagát, mert az elmúlt években szinte erre sem volt ideje. Még ugyanannál a cégnél dolgozik, onnan ment szülési szabadságra. Tündéri kislánya született. Már úgy fél éves lehet. Javasoltam, hogy hozza el egy pici gyerekeknek szóló énekkörbe. Azóta együtt járunk oda az én másfél éves fiammal és az ő lányával.
Author: Radnóti Katalin
Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/