Együtt, veled

Közeledik az idő. amikor felkaplak, elragadlak.

Messze viszlek innen, bezárva tartalak.

Elrejtelek, mások ne is lássanak,

mosolyod csak nekem tartogasd.

Szép szádat mohó szájam,

fogolyként őrzi majd.

Együtt repülünk majd lusta felhők hátán,

Nem törődünk mással csupán egymással!

Izsó Antal
Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. „Együtt repülünk majd lusta felhők hátán,
    Nem törődünk mással csupán egymással!”

    Ilyen a szerelem, nincs szükség másra, mint a szerelmünk „tárgyára”, aki természetesen nem tárgy, hanem számunkra az egyetlen értékes személy.

    Szeretettel: Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Eljött újra

  Itt van az ősz és szebb, mint eddig valaha, Belepi az erdőt cinegék kacaja. Bukfenceznek a levelek, egymást váltják, Kizárt, hogy ezt valaki ne

Teljes bejegyzés »

Az okos puli

Héthelyi Krisztina Az okos puli November másodikán, halottak napján kutyák gyülekeztek a temetőbe eszmét cserélni. Nagyon vigyáztak azonban, hogy elkerüljék az őrt, mert akkor úgy

Teljes bejegyzés »

Héthelyi Krisztina: Csonti

Héthelyi Krisztina Csonti A kisfiú elégedetten nézte az égből hulló fehér pelyheket. Az apja megígérte neki, ha elég hó esik, kimennek és együtt hóembert építenek.

Teljes bejegyzés »

Veréb mama meséje Szent Ferencről

Héthelyi Krisztina Verébmama meséje Szent Ferencről Fázott a hold, ezért magára húzta csillagos takaróját. Az állatok elcsendesedtek, lehunyták szemüket és az álom titokzatos birodalmába léptek.

Teljes bejegyzés »