— Kérem, hogy az ebéd után, mielőtt elmennek, nézzék meg a hirdetőtáblát! Az otthon vezetősége egy kirándulásra invitálja önöket a húsvét előtti csütörtökön. Szerintem nagyon jó lesz a program. Gondolkodjanak el rajta és aki jönni szeretne legkésőbb holnap délig írja fel a nevét! — kiabálta körbe Márta nővér az idősotthon étkezőjét, melynek úgy harminc lakója volt.
Dehogy megyek én kirándulni — kezdett el Ádám morfondírozni magában. — Sőt, örülök, hogy biztosan sokan elmennek és lesz egy kis nyugalom a házban. Majd beülök a könyvtárba, vagy kimegyek sétálni a parkba. Már épp kifelé tartott az étkezőből, lazán elsétált a hirdetőtábla mellett, oda sem nézve, amikor Márta nővér megszólította.
— Kedves Ádám! Ugye, eljön velünk a kirándulásra? Szerintem nagyon jót tenne önnek egy kis változatosság.
— Nem, nem gondoltam, hogy elmenjek. De azért nagyon kedves öntől, hogy hív. Nekem itt megvan mindenem. Majd bevetem magam a könyvtárba.
— De hisz meg sem nézte a programot. Külön busszal megyünk és a városnézés mellett még egy rövid hajókirándulás is lesz. És arra a napra gyönyörű tavaszi időt ígérnek. Kár lenne itthon maradnia. A többiekkel is jobban meg tudna ismerkedni. Kérem, gondolkozzon el rajta!
Milyen kedves ez a Márta nővér. Mit érdekelnek engem a többiek? De hát jó, megnézem a programot — gondolkodott el Ádám. — Városnézés, kényelmes külön busz, hajókirándulás. Tényleg, milyen rég is utaztam már hajón. És a többi bentlakó. Alig ismerek valakit, holott már három hónapja itt élek. Persze nagyon kényelmes a lakrészem. Azt nagyon élvezem. De amint onnan kiteszem a lábam, furcsán érzem magam a sok idegen ember között. Jó, elmegyek. Felírom magam.
Végül elérkezett a nagy nap. Ádám az elsők közt volt, aki elfoglalta a helyét a buszon.
— Kedves Ádám, ide ülhetek melléd? Ugye tegeződhetünk? — kérdezte Péter miközben nyújtotta a kezét Ádám felé.
— Igen, persze — válaszolt Ádám és ő is kezet nyújtott. Közben jöttek a többiek. Végül tizenöten utaztak el a kisbusszal.
— Én már két éve élek itt az otthonban — kezdte Péter kicsit óvatosan a beszélgetést.
— Igen. Mint tudja én csak három hónapja vagyok itt ebben az elfekvőben — válaszolt Ádám kicsit unottan.
— Miért nevezi elfekvőnek? Hiszen egészen jól vagyunk, leszámítva persze, hogy mindannyiunknak kell már valamilyen gyógyszert szednie. De attól még jól érezzük magunkat így együtt.
— Hát, nekem még elég furcsa az, hogy ennyien vesznek körül.
Ennyiben is maradtak mígnem a busz egy sorompóhoz ért, ami előtt elég sokat kellett várakozni. Ádám ettől láthatóan feszült lett.
— Na tessék. Lehet, hogy lőttek a kirándulásunknak — kezdett el Ádám méltatlankodni. A hátuk mögött lévő két hölgy közül az egyik rögtön meg is jegyezte, hogy lám, ismét nem tetszik neki valami, mint úgy két hete annál az ebédnél. Valóban kicsit romlott volt az étel, de akkor sem kellett volna akkora patáliát csapnia miatta.
— Ugyan ne zsörtölődjünk. Inkább énekeljünk — javasolta Péter. És akkor szinte rögtön el is indult a busz. Péter a nap folyamán szépen bemutatta Ádámot a többieknek, ahogy arra Márta nővér kérte.
Amikor megérkeztek a városba, ahol már várta őket az idegenvezető, Ádám szó nélkül követte a csoportot és kicsit unottan figyelte a különböző nevezetességek történetét. Azonban a városnézés részeként meglátogatták a várostörténeti múzeumot is, melyben néhány termében volt egy modern képeket bemutató kiállítás, ahol Ádám szinte feléledt. Nagyon szerette a nonfiguratív festészetet. Szinte minden képhez volt egy-egy találó megjegyzése. A többiek ezt először kicsit furcsállották, majd végül mintegy kikérték a véleményét. Néhányan meg is jegyezték, hogy Ádámnak milyen érdekes meglátásai vannak.
A következő programpont egy ebéd utáni rövid erdei séta volt a város közelében a hajózás előtt, ahol egy nagy tisztáson úgy ültek le, hogy lássák egymást. Márta nővér kérte a résztvevőket, hogy mondjanak el valamilyen érdekes történetet az életükből. Természetesen ez nem kötelező, de örülne, ha minél többen megszólalnának. Így sokkal jobban meg tudnák ismerni egymást.
Ádám is elgondolkozott azon, hogy mit is tudna elmesélni magáról. És egyáltalán meséljen-e? Végül hallgatván a többieket, úgy döntött, hogy mégis elmond egy olyan esetet, amelyre azóta is szívesen emlékszik vissza. Még általános iskolás volt, amikor írt egy rövid kis színdarabot Mátyás királyról, amelyet elő is adtak az iskolai ünnepségen. Ő alakította a királyt, amihez a jelmeze az édesanyja piros pongyolája volt. Továbbá a Burger King-ből származó koronát viselt hozzá. Osztálytársai is nagyon élvezték a készülődést, a próbákat, végül a szereplést és az egész előadást. Elmondta, hogy később azonban mégsem ilyesmi jellegű pályát választott, hanem mérnök lett, mivel a matematika és a fizika jobban érdekelte. Beszélt egy keveset a családjáról is, a fiáról és a már majdnem felnőtt unokáiról.
Ádámnak nagyon tetszettek a többiek történetei is. Végül megkérdezte, hogy leírhatja-e ezeket. Ugyanis ahogy visszagondolt a színdarab írására, rájött, hogy most is szívesen írna történeteket.
Ádám végül nagyon jól érezte magát a kiránduláson és az otthon néhány lakójával egészen jól el is beszélgetett a hazafelé úton. Megismerte családjukat, élettörténetüket. Neki is jól esett beszélni magáról és a családjáról. Szinte megkönnyebbült. Ettől a naptól kezdve sokkal jobban érezte magát az otthonban, nem csak, hogy szívesen vett részt a közös programokon, hanem ő is kitalált néhányat és elkezdett írogatni is. Ezek kitöltötték Ádám napjait. Családja csak ritkán tudta meglátogatni, ahogy a többieket is.
Author: Radnóti Katalin
Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/
