Érzés
Írta: Egyed-Husti Boglárka
„Csókolom, itthon tetszik lenni”? -kérdezem és az ismerős arc már jön is le a lépcsőn. Nehezen teszi meg még azt a 3 lépcsőfokot is, én mégis izgatottan várom, hogy átöleljen és megkérdezze mit szeretnék venni.
„Lujzi néni én most mesét szeretnék”-mondtam neki. Lujzi néni pedig, aki a szomszédunkban lakott bevitt a nagy szobába. Leültetett a nagy szekrény elő. A polcai már régiesek voltak, az egész szoba olyan nagynak hatott és mindent átjárt Lujzi néni illata. A dió és a máké, meg a kakaós csigát. Lujzi néni ugyanis mindig csinált nekem.
„Hadd egyen az a gyerek”-mondta a szüleimnek.
„Szívesen vigyázok rá”-máskor anyámnak így amikor anyám és apám sokáig dolgozott átmehettem Lujzi nénihez. Mindig vettem tőle valamit ő meg sose fogadta el a pénzt.
„Ted el-mondta, jó lesz az még, későbbre”. Én meg eltettem. A párnám alá.
Tudtam oda se anyám, se apám, se a fogtündér nem fogja keresni.
Jól megvoltunk Lujzi nénivel. Mindig szerettem nála lenni. Volt egy nagy kredence. A mai napig emlékszem a kredencre. Aztán ott volt a mappás albuma, tele régi képekkel. Furcsa emberek voltak a képen, furcsa ruhában-„ők a szüleim”-mondta Lujzi néni és azt is elmesélte, hogy gazdálkodók voltak. Nemesi családnál szolgáltak.
Lujzi néni amióta az eszét tudta az összes felmenője cseléd vagy szolgáló volt. Nem ismert más életet a tanyán kívül így a faluról sem akart elköltözni. A szüleim igen, én nem. Itt akartam maradni Lujzi nénivel és hallgatni a meséit. Érezni akartam a könyveinek illatát. Régi könyvei voltak. Mindig volt a könyvekben egy kép.
„Ő a Szűz Anya”-mutatott a képre és a képen egy női arc volt, aki a kezeit összekulcsolta.
„Miért van összekulcsolva a keze”?-kérdeztem.
„Imádkozik, szentem, imádkozik”-válaszolta mindig Lujzi néni.
Szerettem volna megkérdezni tőle, hogy kiért vagy miért imádkozik, de úgy éreztem ennyi válasz épp elégedendő volt, hogy megértsem vannak kérdések, amiket nem tehetünk fel mi gyerekek a felnőtteknek soha.
Mindig emlékszem mennyire vártam, hogy karácsonykor átmehessek hozzá. Akkor volt a legjobb nála. Mindig várt valami az asztalon. Egy habos kakaó, vagy puding néha volt gyümölcskenyér is.
Aztán egyszer Lujzi néni elaludt. Örökre. Tudtam nem fog felkelni. Nem is kérdeztem miért. Egyszerűen csak tudtam.
A temetése napján virág helyett a Szűz Anya képét tettem a koporsójára.
Aztán évek múlva apám dohányzó fiókjában találtam egy levelet, először azt hittem levél. Később jöttem rá, hogy mi is az tulajdonképpen. Úgy hívják: igazság. Az igazság az, tudod amikor a felnőttek elhallgatnak elöled valamit. Abból a levélből tudtam meg, hogy Lujzi néni a nagymamám volt.
Akkor, amikor ezt megtudtam láttam magam ismét gyerekként Lujzi néni koporsója előtt és tudtam, hogy ő is tudta ezt és lentről mosolygott rám, ahogy az angyalok mosolyognak le gyermekeikre az égből.
A Szűz Anya képe bevillant hirtelen és egy érzés kerített hatalmába, erősebb volt mindennél.
Lujzi néni hangja volt az, ami ezt mondta: „Imádkozik, szentem, imádkozik!”
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.