Egyed-Husti Boglárka
Kávézó
Épp rohantam volna be egy kis kávézóba mielőtt az eső végképp lecsap rám. Olyan hirtelen történt. Az előbb még játszottak a kis bárányfelhők fent az égen most meg fekete minden és a villámok cikáznak mindenfelé.
„Csak nem fél?”-kérdezte egy idegen hang a hátam mögött és én valamiért igennel válaszoltam. Pedig azt hittem már nem félek a vihartól.
„Semmi gond”-mondta-„jöjjön csak be nyugodtan, csinálok magának egy jó erős kakaót”.
Ismét a gyerekkorom jutott eszembe és drága megboldogult nagyanyám. Ő csinált mindig kakaót, amikor féltem, fáztam, beteg voltam vagy csak leestem a fáról.
„Úgyis hamar eláll”-mondta a hang ismét-és már mutatott, hogy üljek le.
A hely nagyon szép volt. Sose jártam itt még azelőtt igaz pesten annyi kávézó van, de ez valahogy más volt. Olyan otthonos-nem tudok rá hirtelen más jelzőt adni. Világos, sárga-fehér színekkel, kicsit mediterrán jellegű. Kényelmes párnák és szép kanapék. Festmények, igaz nem sok, de kellőképpen érdekesek voltak. Újságot és különböző poszterek kivágásából készültek. Mivel fényképész vagyok szerettem volna lefotózni, hogy megörökítsem, annyira tetszett, de valamiért illetlenségnek gondoltam.
A hang hátulról egy kis konyhaszerű helységből mintha megérezte volna aggályaimat és így szólt:” a pillanatot nem mindig lehet elkapni, meg kell tanulni becsülni, nem adják csak úgy oda”.
Majd így folytatta: „meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk. Az eltűnt gyermekkor után, a rég meghalt nagymamánk után és minden más után is, ami valaha boldogságot jelentett nekünk, örömöt és el kell raktározni, jó mélyre”.
Ez az ember egy bölcs, Buddha, tanító vagy csak boszorkány, de én életembe nem találkoztam nála különbbel lát engem, látja a gondolataimat, megérti azokat és olyan, mint egy ezer éves barát, aki szavak nélkül, némán is megért minket.
„Ah nem vagyok én barát”-mondja „csak egy utazó vagyok, ahogy te is itt a Föld nevű bolygón”.
Letette elém a kakaót, tejszínhabot szórt a tetejére majd kis fahéjjal meghintette pont, mint karácsonykor csinálta mindig édesanya.
Ez az egész olyan volt, mint egy kellemes álom, amelyből sohasem akar felébredni az ember.
Pedig tudtam, hogy nem álom, hiszen ébren vagyok, de olyan volt, mintha a képzelet egy síkja áttört volna egy gátat és most nem tudom eldönteni mi igaz és mi hamis, mi valós és mi valótlan.
Madách Ember tragédiájában olvastam ilyet utoljára Álom az álomban-gondoltam velem is ez történt. Álmodom és az álmomban egy másik világba ébredek.
De a kakaó itt gőzölög felettem és az idegen ott ül mellettem és nem mond semmit majd egy kis idő után mikor elül a vihar és az ég kitisztul megszólal: „szóval meg akarja örökíteni a pillanatot? Akkor tessék”-majd a háta mögé mutat ahol egy szivárvány tűnik fel az égen és én boldog vagyok.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.
