Rue des Martyrs

A Mártírok utca délről északra vezet  

hosszan elnyúlva a kilencedik kerületben, Párizsban, 

 nem messze attól a szállótól, ahol laktam. 

A Monmartre felé, az utca jobb oldalán, 

 hosszan húzódik egy jó kis piac. 

Naponta itt vásároltam a gyümölcsöt és az italt, 

no meg fontos táplálékomat a kenyeret. 

A hosszúkás, keskeny francia kenyér, a baguette 

főleg frissen, jó illatú, finom 

 és nagyon csábító tud lenni. 

 

Az egyik alkalommal, a vásárlás után 

 a baguettek a szatyromban 

olyan csábítóan illatoztak és ingereltek, 

 hogy nem tudtam ellenállni a kisértésnek, 

és egy keveset letörtem a végéből az egyiknek,  

és azt jóízűen elfogyasztottam. 

A baj csak az volt, hogy itt a dolog nem ért véget, 

 az evés tovább folytatódott. 

 

Ezért aztán szégyenszemre  

úgy értem be a hotelembe,  

hogy az egyik baguettemet úgy ahogy volt, 

 frissen, kiéhezetten teljesen megettem. 

 

Később tudomást szereztem arról a tényről,  

hogy a franciáknál mondhatni nemzeti szokás 

 a friss baguette egy részét  

még hazaérés előtt elcsipegetni. 

Szégyenérzetem így jelentősen tompult, 

 és ettől kezdve lelkiismeret furdalásom elhagyva, 

 gyakran vettettem rá magam az egyik baguette,  

csücskére. 

Izsó Antal
Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.

0
Megosztás
Megosztás

5 Responses

  1. Kedves Tonió!

    Nem tudom, hogy hová tünt a hozzászólásom. Pedig elsőként olvastam és valami olyasmit írtam, hogy én is őrzöm a szép emlékeket. Szerintem csak azokat érdemes, a rosszat el kell engedni!

    Szeretettel: Rita

  2. Ezt írtam, csak nem emelted be, azért nem látható.

    „Mindez úgy tűnik, nekem,
    mintha ma történt volna velem.
    Azóta is őrzöm, s míg élek,
    el nem felejtem.”

    Kedves Tonió!

    Tetszéssel és megértéssel olvastam soraid, hiszen én is úgy vagyok vele, hogy a szép emlékeket őrzöm a szívemben, azokat nem feledem.

    Szeretettel: Rita

  3. Kedves Tonió!

    Bocsánat, nem ehhez szóltam hozzá. Tehát, amit ide írtam, nem erre a versre vonatkozik, ahogy a bemásolás sem.

    Ehhez akkor most szólok hozzá.

    Én a friss kenyérrel voltam így, mint Te, csak én nem szégyelltem, hogy jó melegen, még frissen ettem belőle, és nem is érdekelt, hogy erről ki mit gondol. Ez a különbség közöttünk, hogy ami jólesik nekem azt megteszem, a nélkül, hogy arról kikérném mások véleményét. Az én véleményem fontos a saját dolgaim tekintetében. Ha nekem melegen és frissen ízlik, akkor úgy eszem meg. A rántott hússal is mindig így voltam, hogy csak úgy önmagában megettem, ráadásul örömmel és élvezettel. Senkit sem kérdeztem, hogy vajon ő is ezt teszi-e, vagy nem. Ezt általában az elsővel tettem, a többit már a szokásos módon főzelékkel, rizzsel, burgonyával, salátával, ami készült még hozzá. Egyébként gyakran a salátát is önmagában eszem, ha úgy kívánja úri kedvem. Kinek ártok vele?

    Szeretettel: Rita

    1. Kedves Rita!
      Valóban, különbözőek vagyunk. Én világ életemben hol kevésbé hol jobban „nyuszi” voltam. Visszaszólni is ritkán mertem, még akkor sem, ha nekem volt igazam. Később, ahogy vénültem ez megváltozott .Emlékszem még ipari tanuló voltam és mesterem valamiért lehordott. Tudtam, hogy nincs igaza. Na akkor tőlem szokatlan módon hangosan visszaszóltam neki és kiértem magamnak. Utána döbbenem rá, hogy „milyen szentségtörést” követtem el. Nagy meglepetésemre mesterem nem torkolt le, hanem beismerte, hogy tévedett. E siker ellenére több ilyen „tettre” nem vállalkoztam és sok év kellett hozzá, hogy ki merjek állni igazamért Az eszemmel persze tudtam, hogy bátornak kéne lennem, de hiába, ilyen karakter voltam.
      Szeretettel
      Tonió
      Ja és köszönöm az olvasást és a hozzászólásod!

  4. Kedves Tonió!

    Én pedig épp az ilyen karaktereket védtem egész életemben. Ez volt a küldetésem. Mindig bátor voltam és harcrakész. Folyton azt mondták a tanáraim, hogy fiam menj ügyvédnek! Később – és ezt meg is írtam – úgy éreztem, hogy inkább ügyész lennék, mert az ügyvéd pénzért simán odaáll a bünöző mellé. Mikor gyerek voltam, akkor azt gondoltam, hogy az ügyvéd védi azokat, akiket igaztalanul bántottak. A magam hibáit, bűneim is vállaltam. Igen, nem vagyunk egyformák és ez szerintem így van jól. Két dudás nem fér meg egy csárdában és kakasból is elég egy a tyúkolban. Nálam bizonyos mértékig változott a helyzet, mert inkább magam ítélem meg, mint másokat, de nem vagyok hajlandó félni attól, hogy kinyilvánítsam a véleményem és attól sem, hogy beismerjem, hogy én is gyarló ember vagyok, és nem vagyok különb a deákné vásznánál. Magam adom, nem pedig másokat utánozok. Viszont nem vagyok kötelező tantárgy, akinek nem kell az őszinte szó, az ne engem válasszon!

    Szeretettel: Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Patak partján

Patak partján   Patak partján üldögélek, Lábam vízbe lógatom; Nézem az eget, s a Napot, Kinek bánatom mondhatom. Sóhajtozom magamnak, Gondolkodom, hol kezdjem; A világ

Teljes bejegyzés »

Nincs majd, csak most

  Nem gondolhatod, hogy mindig lesz majd holnap, Mert nem mindig adódik számodra másnap. Ne állj bőrönddel a vasútállomáson, Nincs „MAJD” kiirás az óriás plakáton.

Teljes bejegyzés »

Ködbe zárt álom

Ködbe zárt álom Lágy köd ül a fákon, csend csobban az éjben, egy fény rezzen bennem, mint csillag az égben.   Fölfelé nézek, hol álom

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Bencze Margit

Képeslapok Porečből

Hat emlék, amelyet a tenger adott “Nyaralni tudni kell, és ti tudtok is! “- jegyezte meg egyik barátnőm, miután meséltem neki az idei horvátországi nyaralásunkról.

Teljes bejegyzés »

Lélekradír

Mondták már, hogy nem kellene, Vakon bíznod abban, ki hitványan szeret? Hogy kár lenne másoktól függened, remélve, hogy elég a szeretet? Ha egyszer felnyílik a

Teljes bejegyzés »