Hát, ha eddig nem is, de ma valóban életveszélyes helyzetben volt a mi postásunk. Ezt persze annak köszönhette, hogy a „látogatást” egy kék (tehát hivatalos) borítékkel kezdte. Írjam alá. Kiderült, hogy rendőrségi bűntetés bátyám számára, mivel éjjel kilenc óra tájban kivilágítatlan kerékpárral találkozott két aranyos, egyenruhát viselő egyénnel.
Ez persze közelebbről nem érintett; viszont az igen, hogy postásunk végső közönnyel nyújtotta oda az aláírásra szánt űrlapot. Hogy esetleg van-e még levél, arról egy szót se szól, pedig tudja, hogy igen-igen várok egy bizonyos levelet. Amúgy is bal lábbal keltem ma, aztán még ez a bűntetés bátyám részére, s a postás flegma hallgatása, s már-már ott tartottam, hogy galléron fogom őkelmét, hogy miért nem hozza már a levelet (amiről persze ő egyáltalán nem tehet), amikor észrevettem, hogy a kék boríték alól egy fehér boríték sarka kandikál ki.
Persze egyszeriben kisütött a nap, a postás is jó haver volt már, a szomszéd kilukadt bicikligumija, és az, hogy nincs gumiragasztóm, sem volt már gond; a levegő egyszeriben langyos lett, elkezdett felszakadozni a felhőréteg is, és valahol halkan megszólalt egy vadgalamb. Halkan korrogó, lágy hangja végigsimult az esőáztatta kerteken, a rózsák utolsó virágainak pirossága valahogy felélénkült, s én lassan, valami belső halk jókedvvel indultam el befelé.
Author: Arcson Rafael
Kedves olvasó! Már régóta írok, úgy negyven-pár éve. Én is, mint oly sokan, kamaszkoromban kezdtem az írás művelését. Természetesen akkoriban, mint minden kamasznál, elsősorban a versek (főleg szerelmes versek) álltak előtérben. Írtam azonban novellákat is, sokfelé ágazó tematikával, hiszen magam is lelkes olvasó voltam, mégpedig „mindenevő”. Később a színészet felé fordult a pályám, s így különféle színpadi szövegeket is irogattam, eleinte csak a fióknak, később már célzottan színpadra is. Ezek közül több munka színpadra is került. Délvidéki lévén (Vajdaság a Délvidéknek csak szerbiai része, de ide tartozik még Horvát-Baranya és Szlavónia Horvátországban, valamint a Muraköz Szlovéniában), s annak köszönhetően, hogy kiváló irodalom-tanáraim voltak a gimnáziumban, egyre többet írtam mindkét nyelven, értsd: magyarul és szerbhorvátul. Amióta Jugoszlávia szétesett, írásaim három nyelven születnek meg: magyarul, szerbül és horvátul. Műfajként, legalábbis azt hiszem, mindenbe belekóstoltam, az egy pornográf-irodalmat kivéve. Úgy vélem, hogy ez a „műfaj” nem való irodalmi munkához. Tehát írok mindenfélét, reális, mindennapi dolgokról, lírai hangvételű munkákat, humorosat, színjátékot, tudományos-fantasztikus novellát, stb., stb. Különben, mindenki, aki érdeklődik és beleolvas az írásaimba, amúgy is megtapasztalja. Szeretettel üdvözlök hát mindenkit, aki ide látogat egy kis olvasnivalóért. Szívből kívánok kellemes, felüdítő olvasást.
3 Responses
Nagyon jól érzékelteted a szerelmes ember érzésvilágát, bár ma már nem kell levélre várni, hiszen az Email, a Messenger, vagy a Gmail üzenet ott van azonnal. Igen, valamikor volt, hogy előbb jöttünk meg egy útról, mire a képeslap/levél megérkezett, de mára már felgyorsult a világ. Telefon, Facebook, mind lehetőség ad az azonnali kommunikációra.
Szeretettel: Rita
Igaz, hogy ma már rettenetesen felgyorsult a világunk. Talán épp ezért is annyira érzelemszegény. Hiszen szinte nincs semmi sem, ami miatt várakoznia kellene az embernek – kivéve a megrendelt csomagot 😉 -. Így aztán egy csomó valódi mély érzést is sokkal nehezebb felfedezni önmagunkban (főleg a mai fiataloknak), mert nincs rá ok (hogy ne mondjam: szükség). Ezért sekélyesebb a mai ember érzelemvilága is, úgy nagy átlagban véve.
Viszont köszi a dícséretet. Igaz, hogy ezt akkor írtam (dátum), és eléggé közel voltam ezekhez az érzésekhez… Ugyanakkor örülök, hogy jól sikerült az írás mivel, – és gondolom, ezzel minden alkotó így van -, állandóan ott sutyorog a kisördög a fülünkbe, hogy vajon jól sikerült-e, jól csináltam-e, jól érzékeltettem-e… Erre pedig csak így kaphatok választ, mint most tőled. Köszi. 🙂
Köszi.
Most, hogy közlés előtt újra elolvastam, megfordult a fejemben a mindenkori kérdés: Vajon mindent jól írtam-e le? Elég hatásosan, pontosan? Bár amikor ezt írtam (dátum szerint), elég közel voltam ezekhez az érzésekhez.
Viszont, kell a pozitív visszajelzés, hogy az ember fia (lánya) megnyugodjon a hasonló kérdésektől, melyeket mindig feltesz önmagának. Most tőled megkaptam a megerősítést. Köszi még egyszer.
Rafael