A levegő fülledt, a hőségből elég,
viharfelhők gyűlnek és sötétül az ég.
Ölel a szürkeség, a homály betakar,
biztosra veszem már , hogy jön a zivatar.
Porfelleg söpör át a gyalogutakon,
beköszön a villám pár ijedt ablakon.
Hajladozó fák közt a fergeteg zenél,
gallyat és levelet hord szanaszét a szél.
Néhány csepp az égből hullani kezd sorban,
elterül a földön, s elveszik a porban.
Amint sokasodnak, rögtön összeállnak,
a kis apró gyöngyök víztócsákká válnak.
Rákezdi az eső, hullik egyre jobban,
amint földet érnek, mindegyik csepp koppan.
Buborékok ülnek a víz tetejére, s
mindíg újjak jönnek régiek helyére.
Cikázik a villám és mennydörög az ég,
fura az, hogy nyár van és mért esik a jég.
Pattognak a kövön a kis gyémántszemek,
gyűlnek a gödrökbe, van már egész sereg.
Elfárad a szél is, a vihar csillapul,
út szélén szétázva sok falevél lapul.
Víz csepeg a fákról, suhan a szél halkan,
nyugtat a némaság, sétálok a parkban.
Fenn az ágon gubbaszt két megrémült veréb,
kissrác fut az úton és direkt vízbe lép.
Múlik a zivatar, gyönyörű a látvány,
felragyog az égen két csodás szivárvány.
Author: Andaházi Szeghy Lajos
Andaházi Szeghy Lajos az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem 1940 szeptemberében. Édesapám a posta alközpont üzemében műszerészként dolgozott. Édesanyám háztartásbeliként két nagyszülővel, öcsémmel, húgommal és velem együtt otthon volt. Rólunk gondoskodott. A háború utáni nagyon nehéz években szegényen, de szerető családban éltünk. A vers szeretetét apámtól, a zene szeretetét anyámtól örököltem, hat évig zongoráztam, de a focit jobban kedveltem gyerekként. Futballozni kezdtem és tíz éven keresztül játszottam a Postás, a Debreceni Honvéd és a Ganz Darugyár csapatában. Műszaki főiskolát végeztem általános gépész szakon és a Ganz Daru és Kazángyárban dolgoztam gyártástervezőként és üzemszervezőként. Végül több mint 43 év után innen mentem nyugdíjba. Itt ismertem meg feleségemet is akivel több mint 46 éve éve boldog házasságban élünk. Két remek fiunk és öt csodálatos unokánk van. Céljaink, amiket kitűztünk mindig közösek és reálisak voltak. Azok megvalósulása sok örömet szerzett eddigi életünk folyamán. Hatvan évesen kezdtem tájfutóként versenyezni, hét éven keresztül. Nagyon szerettem az erdő illatát, a mezőket, de sajnos egy sztrok után abba kellett hagynom a tájfutást. Olvasni mindig szerettem. Versírással már fiatalkoromban próbálkoztam, de csak az asztalfióknak írtam. Nyugdíjasként már több időt tudtam versírással tölteni. A versírás tudományával behatóbban ekkor kezdtem foglalkozni. Már tájfutó koromban lenyűgözött mindig a természet, a táj...
