Metró

A metró morajlása,

Földalatti élet.

Ha felszállok én oda,

Szemem fürkészi a népet.

Pásztáz végig, 

A végtelenségbe érve,

A metró kígyózó hosszán át,

Szemem könnybe lábad érted. 

.

Megannyi hasonló illat száll,

Hajakat fújja a szél, akár a tied.

De hiába nézek, tekintek a mélybe,

Hiába is kereslek — hiába már érted.

Telefonom üres nem vár üzenet,

S a metró peronján senki sem integet.

A víztócsa is csak egy magányos képkeret,

Benne látom önmagam, önmagam nélküled

.

A metró morajlása,

Hangosabb mint valaha.

Zaja a szívembe,

Kegyetlenül belemar.

Emlékeim felszakítják a mellkasom,

Amint a megállókat újra elhagyom.

De a végállomáson már nincs kezdet,

Bárcsak megölelhetném a törékeny testedet

.

Vigyél vissza engem metró,

Vigyél vissza a múltamba.

Ahol az indulásnál majdnem,

Esetlenül felbuktam.

Ahol a nyüzsgés mellett is,

Egy ízes csókot loptam.

S a karjaimban érezhettem őt,

Vigyél vissza gyorsan.

.

2025.09.12

DB

Author: Deák Ádám

Nem vagyok több egy szokványos fiataltól, aki kedvére szereti formálni a szavakat és oly módon egymás mellé tenni őket, hogy annak elolvasása örömet jelentsen számára. Van akinek az úszás, a repülés vagy az extrém sportok jelentenek örömet, nekem a kerékpározás, a versek, az érzelmek és a természet. "A szem a lélek tükre" szokás mondani, azonban ha nem ismerünk valakit személyesen ezt nehéz egy kép alapján reálisan meglátni. A versek azonban olyan megnyilvánulások, ahol a lélek kommunikálhat a szavakban, a mögöttes tartalomban, a költői képekben, rímekben, de még az amatőr hibákban is. Öszintén örülök, hogy egy olyan közösség tagja lehetek ahol mindezeket megoszthatom, és talán még más számára is örömet szerezhetek egy-egy szófordulattal.