Minden tavasz véget ér

Csodás késő tavaszi reggel volt Friborgban. Anders aznap is a szokásos útvonalán kocogott, az egykori királyi palota parkját érintve. Amikor aztán ráfordult a világhírű cseresznyefa sétányra, észrevette, hogy bal cipőjének fűzője kibomlott. Megállt hát, és leült az egyik padra, hogy bekösse. Közben körbepillantott, és gyönyörködve szemlélte a futóösvényt meg az egész környéket beborító virágszirom-takarót. Ekkor vette észre, hogy nincs egyedül: balján egy magas, karcsú termetű nő üldögélt, akinek hosszú szőke haja lágyan lebegett az enyhe szélben. Anders odaköszönt neki, ő pedig halvány mosollyal és biccentéssel felelt. Az arca annyira keserűnek tűnt, hogy a férfi pillanatnyi habozás után megkérdezte tőle, nincs-e valami baj.

– Köszönöm, minden rendben! – válaszolta a nő egészen mély hangon, ami furcsa kontrasztban volt törékeny alkatával. – Csak eszembe jutott egy régi történet. Ha idejövök, mindig az jár a fejemben.

– Milyen történetre gondol? – szaladt ki Anders száján a kérdés önkéntelenül, de ezt már abban a pillanatban meg is bánta, mert igazából legszívesebben már futott volna tovább.

– Ó, ez egy réges-régi dolog. Maga nem is ismerheti – hirtelen a férfi felé fordult, és a szemébe nézett. – Hallott valaha a palotapark kertészének és a tavasz istennőjének szerelméről?

Anders pillanatokig meg sem tudott szólalni, annyira megigézte a rá szegeződő zöld szempár. Végül megerőltette magát, de így is csak egy halk nemet tudott motyogni. Egyszerre azt vette észre, hogy mintha kiéleződtek volna az érzékei: most még erősebbnek érezte a virágillatot, mint addig, a fű és a fák zöldje pedig mintha ragyogott volna. Amikor a titokzatos nő belefogott a történetbe, ő az első pár mondatot fel sem fogta, mert kellett egy kis idő, hogy képes legyen újra a hangokra is koncentrálni. Emiatt arról a magyarázatról lemaradt, hogy pontosan honnan is származik a történet. De aztán végül csak eljutottak hozzá a szavak, így hát magát a sztorit már tudta követni.

– Évszázadokkal ezelőtt, az utolsó király idejében a palota főkertésze egy Frode nevű férfi volt – mesélte a nő – Ez az ember olyan gyönyörű munkát végzett, hogy messze földről a park csodájára jártak. Ezerszer szebb volt akkor ez az egész zöldterület, mint ma! A közepén pedig Frode oltárt állított Idun, a tavasz istennőjének tiszteletére, akit nagy becsben tartott. Ma már ez persze nincs meg, mert rég ledöntötték. A meseszép park híre végül eljutott az istenek birodalmába, és Idun elhatározta, hogy megnézi magának – mikor beszédében ideért, a nő elfordult, lehunyta a szemét, és úgy folytatta. – Amint azonban azt maga is biztosan tudja, neki az a feladata, hogy őrizze az almákat, amelyeknek az istenek az örök fiatalságukat köszönhetik. Ezért hát Idun csak titokban és rövid időre tudott lejönni az emberek világába. Viszont ő is azon nyomban beleszeretett a parkba. Éppen ezért hamarosan ismét ideszökött, hogy gyönyörködhessen a fákban, a virágokban és a legkülönfélébb alakúra metszett bokrokban. Amikor aztán harmadik alkalommal itt járt, kíváncsiságból felkereste a kertészt, aki ezt a csodát létrehozta, és ők ketten azonnal egymásba szerettek.

– Na de nekem úgy rémlik, hogy Idunnak volt egy férje. Bragi, a költészet istene vette el, ha jól emlékszem – jegyezte meg Anders. – Megcsalta volna ezzel az emberrel?

– Szó sincs róla – felelte a nő, továbbra is lehunyt szemmel. – Idun és Frode soha még csak meg sem csókolták egymást. Sokszor nem is beszélgettek, csak ültek egymás mellett, és a parkban gyönyörködtek. Mindketten tudták, hogy ez a szerelem nem teljesedhet be. De azért az istennő attól kezdve minden tavasszal meglátogatta a férfit.

– Szóval ez egy romantikus tragédia – szólt Anders. – Na és mi lett a vége? A kertész talált magának valaki mást? Vagy pedig meghalt, és az istennő azóta is gyászolja?

– Meghalt, a forradalom idején.

Anders a válasz hallatán meglepetten előrehajolt.

– Valóban? Azt lehet tudni, hogyan történt? – kérdezte.

– Sajnálatos módon éppen a palotában volt, amikor a felkelők tömege megrohanta az épületet. A nagy zűrzavarban mindenkire rátámadtak, aki odabent volt, úgyhogy őt is leszúrták. Szegény még napikig szenvedett, mielőtt belehalt a sérülésébe.

– És az istennő nem tudott volna segíteni rajta? Nem próbálta megmenteni a szerelmét?

– Egyedül úgy tudott volna segíteni, hogyha hoz egy csodaalmát a férfinak, de nem tette meg.

– Hát ez igazán kár! Mi volt ennek az oka a történet szerint?

– Többféleképpen lehet értelmezni a dolgot – a nő keserűen elmosolyodott, és kinyitotta a szemét, hogy újra Andersre nézzen. –  Talán Idun mégsem szerette annyira ezt az embert. Vagy lehet, hogy nagyon is szerette, de tartott a következményektől. Hiszen ki tudja, mit tettek volna a szerelmesekkel az istenek, ha fény derült volna az almalopásra! De még akár az is előfordulhat, hogy a tavasz istennőjeként egyszerűen elfogadta a dolgok alakulását. Hiszen ha valakinek, neki tisztában kell lennie azzal, hogy a virágzás nem tart sokáig. Minden tavasz véget ér, sokszor inkább előbb, mint utóbb.

Anders csendben emésztgette a hallottakat, közben aztán észbe kapott, és rápillantott az órájára. Amint meglátta, hogy mennyi az idő, azonnal felpattant a padról.

– Igazán sajnálom, de indulnom kell, hogy időben hazaérjek! – mentegetőzött, és már indult is, de még visszanézett egy pillanatra. – Azért arra kíváncsi volnék, hogy vajon az istennő utólag megbánta-e a dolgot – mondta még, majd halvány félmosolyra húzta a száját, biccentett, és elkocogott.

A nő nagyot sóhajtott, és elnézte a férfi léptei nyomán felkavarodó virágszirmokat. Közben megszorította az ölében heverő aranyalmát.

Barna Benedek
Author: Barna Benedek

Lengyel Menyhért és Veres Péter szülővárosában nőttem fel, a csodás világokat és különös figurákat felvonultató történetek bűvöletében. Idővel magam is elkezdtem ilyeneket kitalálni, a sztorik egy része pedig végül betűk és szóközök halmazaként egy lapon vagy fájlban végezte. Eleinte az ötleteimből többnyire rövidebb-hosszabb novellákat farigcsáltam – illetve néhanapján, ha az ihlet úgy hozta, megformáltam egy-egy versfélét is –, aztán a közelmúltban úgy döntöttem, hogy ideje nagyobb lélegzetű alkotásokba vágni a fejszét. Témát, műfajt, és hangulatot illetően szeretek kísérletezni, de elsősorban mesék és fikciós irodalom területén szorgoskodom. Terveimet pedig nem is számolom. Sokáig nem kerestem igazán a lehetőségeket a publikálásra, csak az utóbbi időben kezdtem ezzel foglalkozni, nagy örömömre nem is eredménytelenül. Egyik első hosszabb munkám, a „Mesélj még, Rémusz bácsi!” című mesegyűjtemény az Irodalmi Rádió gondozásában jelent meg 2024-ben. Időközben pedig több rövid írásom is napvilágot látott, ezekből válogatok az alábbi felsorolásban: – „A gödör” (novella, a „Cirkusz a moziban” antológiában, 2023); online is elérhető: https://irodalmiradio.hu/2025/02/18/a-godor/ – „A minden kívánságot teljesítő gép” (mese, a Szitakötő folyóirat 65. számában, 2024); online is elérhető: https://ligetmuhely.com/szitakoto/barna-benedek-a-minden-kivansagot-teljesito-gep/ – „Miért ment szabadságra a Húsvéti Nyúl?” (fiktív levél, a „Mit rejt az üde függöny?” antológiában, 2024); online is elérhető: https://irodalmiradio.hu/2025/04/16/miert-ment-szabadsagra-a-husveti-nyul/ – „Elkeseredett haragosok” (novella, a „Falvak-városok”...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Ha adhatnám magam

Ha valaki olyannak szeretne, mint amilyen vagyok, szeretetmorzsáért nem kellene álarcot hordanom, adhatnám magam büszkén, őszintén, lelkesen, kedvesen, avagy olykor sírva, dúlva-fúlva, karmolva, mérgesen. Hiszen,

Teljes bejegyzés »

Surranó szeptember

Mézillat csorog a fák levelén, Erejét veszti a napsugár. Árnyékok szűrik a nyár melegét, Mélykék égbolton gólyacsapat száll. Folyóparton surranó szeptember Narancsszínűbe olt mindent, mi

Teljes bejegyzés »

Itt van az ősz

Itt van az ősz, beköszöntött újra, Napok során a végtelen súlya Üt horgonyt, s a létre nyit ablakot. Lopakodó tél hozza a fagyot. Szikkadtra perzselt

Teljes bejegyzés »

Októberi ég alatt

Sárguló levelek csendben hullanak, S halkulnak kertemben a nyári dalok. Lábam alatt megreccsenő avarban Suhannak télidéző gondolatok. Rőzselángot gyújt szívemben az új ősz, Tüzes nyári

Teljes bejegyzés »

Együtt vagy külön

Együtt vagy külön   Döntést kell hozni, Mely majd szívedben ég; Érzed minden fájdalmát, És minden melegét. Annyira fáj majd, Hogy soha nem felejted; Más

Teljes bejegyzés »

A holdon túli erő

A holdon túli erő   Holdon túli titok, orkánból született árnyék, szikla, mely a Semmit őrzi. Vad tűzvész lobogjon benned, mert csak a lángoló és

Teljes bejegyzés »