Eldobott cigarettavégek fekszenek
elvérezve, kihülve, holtan, az utca kövén,
a buszmegállóban és környékén.
Valaha jobb napokat élt cigarettaszálak
büszkék, egyenesderekúak,
dohányos szájak kedvencei voltak,
nagy szippantásokkal szívottak.
Sajnos, azonban minden cigarettaszál életében,
egyszer eljő, az az elkerülhetetlen gyászos pillanat,
mikor már csaknem teljesen elszívták őket,
s nem marad belőlük más csak egy kis maradék,
egy még el nem füstölt vég, a csikk,
be csúnya szó, kerülöm is használatát.
Nos e cigarettavégek sorsa lesz,
hogy, mint a továbbiakban használhatatlanok,
invalidusai a dohányzásnak, elhajítják őket,
s kerülnek az utcai járda piszkába, mocskába.
És ettől kezdve , életük egycsapásra nagy fordulatot vesz
Élik a cigarettavégek szörnyű mindennapi életét,
lett belőlük el nem füstölt élvezet, szegény árvák,
akik egyaránt osztoznak
a közös, sanyarú, utcai mindennapokban
Szegény cigarettavégek, maradékai a teljes,
még ép szál cigarettáknak
lett belőletek:
Torkok falát egykor cirógató érzések emléke.
Elvetélt maradványa, el nem füstölt élvezeteknek.
Meggondolatlan, hirtelen támadt mozdulatok eredménye,
melyek nyomán feküsztök elhagyatottan az utca porában.
Gondoltok-e még egyáltalán jövőtökre?
Számoltok-e még vele, avagy már lehetőség végleg a kútba esett?
Harcoltok-e még kitűzött célokért, vagy már föladtátok,
s feküsztök,csak szótlanul megadóan bénán, némán az utcán,
sorsotok kitéve akármilyen jött-ment cipő kényének-kedvének,
mely ha akarja,akár egyetlen mozdulattal benneteket eltaposhat,
törékeny testetek felszakíthatja, dohány bensőtök maradványait
végleg bele döngölheti, szerteszét szórva a járdába,
hogy örökre mindenki elfeledkezzen rólatok,
hogy egyáltalán e földön léteztetek, voltatok.
S tán már a Karácsonyt sem várjátok,
s nektek ajándékok nélkül múlnak el majd az ünnepek,
csupán maradnak a lehangoló hétköznapok, még ünnepnapokon,
még oly nevezetes alkalmakkor is, mint Karácsony.
És, mikor az éjféli misére hívó harang szavát halljátok,
és látjátok, hogy mások ünneplőbe öltözve igyekeznek
a teplomokba, szívetek elszorul, hogy nektek
a JóIsten milyen sorsot tartogat.
Kénytelenek vagytok ekkor is, Karácsonykor is
kint a szabadban, az utcán mozdulatlanul feküdni
hideg rideg kövezetén a járdának,
s noha próbáljátok magatokat tartani,
de akárhogy is igyekeztek,
néhány kéretlen könnycsepp
megjelenik szemetekben, de hogy mások
ne vegyék észre őket,
gyorsan le is törlitek a fegyelmezetleneket,
és csak feküsztök, mint kiterített holtak,
kik nem várnak már másra, mint koporsóra.
Sorsotok firtatása során,
más kérdések is felmerültek bennem:
Vajon sajnált-e már valaki benneteket ?,
Vajon van-e olyan lélek, ki könnyet is ejtett értetek?
És vajon voltatok-e valaha szerelmesek?
Szerettetek-e karcsú, szépszemű cigarettavég lányokat,
S, előfordult-e, hogy hűtlenül elhagytátok őket,
és elfüstölögtetek szótlanul, a randevú helyéről,
a találka elöl megszökve?
Sok sok cigarettavég, mind mind megannyi sors,
elfecsérelt, dugába dőlt élet,
És sok sok kérdés, elmélkedés róluk,
többnyire maradt megválaszotlatlanul
melyek csak úgy, egyik nap reggelén eszembe jutottak
őket látván feküdni a járdán,
azalatt a néhány perc alatt, míg a buszra a megállóban vártam.
Author: Izsó Antal
Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.
2 Responses
„lett belőlük el nem füstölt élvezet, szegény árvák,
akik egyaránt osztoznak
a közös, sanyarú, utcai mindennapokban”
Különleges gondolatok az életünk egy elfüstölt cigarettára hasonlítani, de azonosulni tudtam vele. Velünk már nem számol senki sem, még vagyunk, de olykor feltesszük a kérdést, hogy minek? Viszont azon szerencsések közé tartozunk, akiknek van még közösségük, ha csak egy ember is, már az is jó, de több van, ha nem is egy csoportban. Ezért lettem a nyugdíjas klub és a tornacsoport tagja, ezért írok és olvasok másokat. Ki tudja, hogy ez is meddig adatik meg nekünk? Viszont, amíg igen, addig élni kell vele!
Szeretettel: Rita
Kedves Rita !
Milyen igaz, amit írtál.Valóban mi már csak „cigarettavégek” vagyunk, és nem tudjuk ez effajta életnek is még hány napja adatik meg számunkra.és az is igaz, hogy a közösség, a rs nygyon fontos számznkra. de szeintem ezt akármelyik ember elmondhatja magáról függetlenül krától.
Szeretettel
Tonió