Mi nem ígértünk

Mi nem ígértünk soha. Semmit, senkinek.

De lábunk megtorpant a másik oldalra átmenet,

ha ott egy arcban egy emlék életre kelt.

S ha megkérdeztük, a másik hogy van, tényleg érdekelt.

 

Csak egy köpenyünk volt, ki nem fordítható,

így nem terhelte vállunkat számító illúzió.

A köpeny még megvan. Mindig velünk költözött,

nem hagytuk hátra a rizsporos parókák között.

 

Mi nem ígértük, hogy minden örökre szól,

mert tudtuk, ha muszáj lesz, úgyis változom, s változol.

Cipeltük a múltat: az volt az életünk.

Általa telt meg áldással üdvözlésre nyújtott kezünk,

 

s jó volt egymásét újra megszorítani,

a mozdulatot nekünk nem kellett soha újra tanítani.

Néha jövünk-megyünk egymás útjaiban,

van, akinek olykor dolga, másnak épp küldetése van.

 

Egyszer egyikünk a ma, másikunk a holnap,

de lábunk előtt a pálmák soha meg nem hajolnak.

Nem bukunk meg be nem váltott ígéreten,

mert mindent gondosan kimérünk, patikamérlegen.

 

Nem adunk egykönnyen akárki szavára,

a számlát mindig kifizetjük, bármi is az ára…

Nem ígérem, hogy ott leszek mindig, bármerre jársz,

de csukott szemhéjad mögött, ha kellek, megtalálsz.

Képíró Angéla
Author: Képíró Angéla

Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.

1
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A hó alatt alvó harang

Az erdő szélén, hol elnémul az út, egy vén templom őrzi a télbe zárt múlt. Tornyára hó települt, falára dér, ablakán a holdnak ezüstje kél.

Teljes bejegyzés »

Fekete arany

Amikor nagyon mélyen vagy, Belülről égeted önmagad. Elhaló, fekete, sötét részed, Ősi múltban tett visszatért ígéret.   Számtalan élet millió fonalán, Akadva akadtál sok-ezer rostán.

Teljes bejegyzés »

Lámpást gyújtok

A költő folyton-folyvást alkot szüntelen, Lámpást gyújt a kihűlt emberi elmében. Ha tényleg igazán szívéből csinálja, Az olvasó lelkét teljesen feltárja.   A láthatatlan kulcsával

Teljes bejegyzés »
Prózák
P.-R. Anett

Vágyak

Anna kétségbeesetten tekintett ki az ablakon, amely egy tágas, tarka-barka virágokkal teli birtokra nézett. Ablaka alatt egy toprongy alak álldogált, s meredten bámult fel rá

Teljes bejegyzés »