Szunnyad a világ

Szunnyad a világ

Szunnyad a világ, jégkristályba ölelve állnak a fák,
Boldogan nézem, s etetem az éhes madarak hadát.
Csivitelve meghálálják,
Hintázva egy faágon pihen amelyik csak nekem dalol,
Most ez talált szíven.
Aztán csendben elillannak, úgy mint egy vétlen gondolat,
Mint a síneken közeledő, száguldó gyorsvonat.
Mintha ott sem lettek volna,
Eltűntek, mint százezer pillanat,
Miket újra álmodsz, újra éled
Amíg eljön a pirkadat.
Aztán felébred a világ, a szíved is új zenére játszik,
Bár odakint vadul a tél, de szemedben a tavasz tüze látszik.

Adorjányi Erzsébet
Author: Adorjányi Erzsébet

Adorjányi Erzsébet vagyok, Vértesacsán élek. A természetjáráson kívül nagy szenvedélyem az írás, mely már gyerekkorom óta kísér. Szeretem a verseket, novellákat, újságcikkeket, de néha 1-1 dalszöveg is papírra kerül. Álmodozó típus vagyok, ez gyakran visszatükröződik írásaimon, amiket rengeteg optimizmussal fűszerezek. Sokáig a fiókban gyűjtögettem az alkotásokat, majd 2013-ban megjelent első könyvem, melyet később még 3 követett. Írói oldalamra, valamint egy közismert magazin oldalára rendszeresen töltök fel írásokat, verseket. Különösen örülök az Irodalmi Rádió felkérésének, szívesen csatlakoztam szerzőik sorába, bízva abban, hogy sok örömet szerzek a kedves olvasóknak.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. „Eltűntek, mint százezer pillanat,
    Miket újra álmodsz, újra éled
    Amíg eljön a pirkadat.”

    Nagyon szép hasonlat, a vers vége viszont optimista. „szemedben a tavasz tüze látszik.”

    Szeretettel: Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Isten hozott November!

  Most kezdtük el az évet és csak úgy szalad, Hogy Novembernek emelkedett a kalap. Isten hozott komor és hűvös November, Örömében csak úgy remeg

Teljes bejegyzés »

Boldogságvirágok

Ujjaimmal boldogságvirágokat rajzolok szívem párás ablakára. Lelkem egyetlen metszete, a Mindenség legszebb darabkája. Tudja Isten, hová visz az utam… Félnem nincs mitől, Ő vezeti szívem

Teljes bejegyzés »

Örök Fények

Jártál-e már ott, ahol a Fények örökké ragyognak? Ott, hol az egek és földek mind egybe folynak? Tudod-e, hogyan juthatsz el újra oda, ahol a

Teljes bejegyzés »

Táncunk

A mosolyod, a mosolyom. Kezem a kezedben. A világ monoton robajában mi ketten lelkünk dallamát dúdoltuk halkan, egymásnak suttogván, hogy halljunk a zajban. Éreztük zenéjét

Teljes bejegyzés »

A küszöbön állva

A küszöbön állva   Volt egyszer egy asszony, aki különös kapcsolatban állt a Karácsonnyal. Nem csupán az ünnepet szerette, hanem mindazt, ami köré épült. A

Teljes bejegyzés »

November egy , vasárnap

Edit Szabó : November egy, vasárnap November egy, Mindenszentek, ma a  temetőbe  nem  mentem, napsütéses, szeles napon a konyhában dolgozgatom. Szűk rokonság, a sógornőm, hiányosan

Teljes bejegyzés »