Hull a nyárból az élet, az érett
Gyümölcs kesernyésen édes.
Nem tetszik már semmilyen
Új kedvessel sem az étek.
Harapom a nedves húsát,
A savja marja torkom útját.
Cukra kábít, tompít: méreg.
De nem érzem a tettem súlyát.
Ha érezném is, tévedésben,
Minden jelet félreértve
Kuszálódna szívem körül
Gonosz indák ébredése.
Te lennél egy tüskés rőzse,
Én gyenge, ledobott kígyó bőre
Elhullva az indák alatt;
Úgy nézhetnéd, hogy omlok össze.
Már nincs más hátra, mint téged
Eltemetni a tiszta mélybe.
Halványkodva eltűnnél, mint
Aludt gyertya a sötétségbe…
Author: Szász Jázmin
Folyton változunk mi mind, emberek. Ahogyan a világ is körülöttünk. Verseink szépen illusztrálják, hol tartunk, miként létezzük e teret: a művészet által megélt életet. Győr mellett lakom, de utazok. Bárhol otthont lelhetek, hiszen a boldogságunkat mi alakítjuk, a békénket önmagunkban találjuk. Ahogyan részét képezzük az univerzumnak, a magunk elemeit szétszórhatjuk benne, így sohasem leszünk elveszve. Egy vers szóljon bármiről, ha őszinte s szeretetből születik, összekapcsol minket mind. Kik olvassuk, mind érezzük, s egyszercsak benne termünk. És ki írja, azt boldogítja csodálatunk, figyelmünk. Fogadjátok szeretettel zavaros elmém kusza képzeteit.
