Aludt gyertya

Hull a nyárból az élet, az érett

Gyümölcs kesernyésen édes.

Nem tetszik már semmilyen

Új kedvessel sem az étek.

 

Harapom a nedves húsát,

A savja marja torkom útját.

Cukra kábít, tompít: méreg.

De nem érzem a tettem súlyát.

 

Ha érezném is, tévedésben,

Minden jelet félreértve

Kuszálódna szívem körül

Gonosz indák ébredése.

 

Te lennél egy tüskés rőzse,

Én gyenge, ledobott kígyó bőre

Elhullva az indák alatt;

Úgy nézhetnéd, hogy omlok össze.

 

Már nincs más hátra, mint téged

Eltemetni a tiszta mélybe.

Halványkodva eltűnnél, mint

Aludt gyertya a sötétségbe…

Szász Jázmin
Author: Szász Jázmin

Folyton változunk mi mind, emberek. Ahogyan a világ is körülöttünk. Verseink szépen illusztrálják, hol tartunk, miként létezzük e teret: a művészet által megélt életet. Győr mellett lakom, de utazok. Bárhol otthont lelhetek, hiszen a boldogságunkat mi alakítjuk, a békénket önmagunkban találjuk. Ahogyan részét képezzük az univerzumnak, a magunk elemeit szétszórhatjuk benne, így sohasem leszünk elveszve. Egy vers szóljon bármiről, ha őszinte s szeretetből születik, összekapcsol minket mind. Kik olvassuk, mind érezzük, s egyszercsak benne termünk. És ki írja, azt boldogítja csodálatunk, figyelmünk. Fogadjátok szeretettel zavaros elmém kusza képzeteit.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Az elhagyott esernyő átka

  Volt egyszer egy magányos ember, Férfiként jött a földre lelke. Nem lelte a szeretet hangját, Ezért soha nem csapott lármát.   Volt neki gyönyörű

Teljes bejegyzés »

Mindenkinek adtam

Volt, akinek nevetést. Volt, akinek könnyeket. Adtam magamból reményt, aztán el is vettem. Valakinek emlékeket. Valakinek feledést. Valakinek csak a csendet adtam, hogyha kért. Volt,

Teljes bejegyzés »
Prózák
A. J. Vale

A kastély

– Mindjárt itt van Halloween, csináljunk valami különlegeset! – lelkendezett Linda barátnőm a telefonban. – Kicsit félek a különleges ötleteidtől – próbáltam óvatosan fogalmazni, nehogy

Teljes bejegyzés »
Prózák
A. J. Vale

Az ördög maga

Mélyen aludtam. Az idilli álomképek egymást váltották, majd váratlanul átcsaptak egy valódi rémálomba. Valami erősen megragadta a karom, éles karmai a húsomba mélyedtek, kiserkent a

Teljes bejegyzés »