*
*
A megadott szavak : hangya, gyöngyvirág, kályha, kapanyél, rigó, farkas, városnézés, metrólépcső, luftballon, hegedű)
Kora reggel ébredtem a rigó hangjára. Bár álmos voltam még, valahogy most nem volt kedvem ágyban maradni. Sokkal inkább egy kis városnézésre kaptam kedvet. Hétvége van, vasárnap, ilyenkor csendesebbek az utcák, nincs olyan nagy zaj és tumultus, s a levegő is jóval frissebb. Hátizsákkal, s némi vízzel útnak indultam.
Elhatároztam, hogy átutazom a túloldalra, a budai oldalon teszek kellemes sétát. Ahogy a metrólépcső mellett mentem el, hegedű hangja ütötte meg a fülemet, s követtem a hangot. Megláttam a muzsikust, szép dallamot játszott a húrokon. Csodálkozva néztem: ilyen korán kezdi? Körülnéztem, alig pár ember járt erre rajtam kívül. Még nem igazán ébredt fel a város.
Pár percre belefeledkeztem a dallamokba, majd némi aprót tettem a hegedűtokba. A férfi rám mosolygott, bólintva megköszönte, és egy felfújt, lila luftballont adott a kezembe. Én is megköszöntem, egészen feldobta a reggelemet ez a gesztus.
Vidáman folytattam az utamat tovább. Bő fél óra utazás után már a zöld övezetben találtam magamat. Gyöngyvirág illata csábított. Kellemes emlékek jutottak az eszembe, amikor dédanyám minden tavaszon adott a kiskertben nyíló virágokból és később a virágmagokból is.
Ahogy haladtam, találtam egy padot, leültem kicsit megpihenni, jólesett. Kortyintgattam a vízből, és a padtól nem messze hangyabolyt vettem észre. Mindig szerettem megfigyelni a csapatmunkájukat, most is így tettem, nem siettem sehová… egyszerűen csak jó volt kimozdulni a hétköznapokból. Csak ültem, hallgattam és néztem a természet hangjait, látnivalóit. Egyre jobban ellazultam s a természet részének éreztem magamat is.
Kicsit behunytam a szemem, hogy megpihentessem. Aztán váratlanul elszenderedtem a padon, úgy ülve, ahogy voltam.
Valami furcsán kavargó álmom is volt ez idő alatt. Álmomban valami rozsdás kányha ontotta a meleget, egyre jobban, és sosem aludt ki benne a tűz, pedig nem is kellett rakni rá. Már a verejték is csorgott a homlokomon, olyan meleg volt tőle. Aztán egy ember kapanyéllel hadonászott, fenyegetett valakit… Egyszercsak megláttam egy farkast az erdőből közeledni, vonított, és bár nappal volt, a Holdat ugatta, ugatta, ugatta, már egészen közelről hallottam, és hopp, erre ébredtem fel… zavartan, álmos képpel néztem körül. A nap már erőteljesen sütött, belevilágított a szemembe.
Akkor eszméltem rá, hol vagyok és, hogy elaludtam. Pár méterre tőlem megláttam egy idős férfit öregbottal a kezében, kutyát sétáltatott, s a kutya nagyon ugatta a galambokat. A homlokomhoz kaptam, verejtékes volt, megizzadtam, és a szám is kiszáradt. Elővettem a kulacsomat, jót ittam, a maradék vízzel pedig megmostam az arcomat.
Elmosolyodtam, mert abban a pillanatban rájöttem, miként került a kályha, a kapanyél meg a farkas az álmomba… érdekes tapasztalat volt.
Ideje volt felállni végre és újra mozogni egyet. Még egy pillantás a hangyákra, és elindultam visszafele az úton, hogy a délutánt már otthon töltsem.
Hát, így alakult a vasárnapom: pihentem is, aludtam is, és túráztam is.
*
(© Nagy Erzsébet – 2026. április 28.)
2026. április 29. Üdvözlöm az erre járókat !🙂
Köszönöm, Rita, a játékot – később újra játszhatunk🙂!
Author: L. Nagy Erzsébet
Nagy Erzsébetnek hívnak, alkotó emberként szeretem a betűk, szavak, gondolatok világát. Tulajdonképpen már gyerekkoromtól írok – ahogy az olvasás, úgy az írás is nagy örömforrás a számomra. Szeretem megélni azt a pillanatot, amikor „megjön az ihlet”. Az annyira jó érzés ! 🙂 Szeretem, amikor megérint egy-egy téma, egy szó, egy életérzés, valamilyen saját élmény vagy mások élménye…egy kép, egy festmény…bármi és elkezd bennem dolgozni, formálódni. Megérint, aztán hagyom odabenn érlelődni. Ez változó – olykor csupán pillanatok, de lehet akár 1 nap is, akár hetek-hónapok, ezt nem én döntöm el…van olyan versem, amit évekig hordoztam a lelkemben, mire meg akart születni. Egyszer csak megérzem, hogy itt a pillanat, le kell ülni, leírni, ami érkezik, akár éjjel is. Az alkotás során átjár az öröm. Aztán van, hogy 2-3 napig még formálódik, jön egy-egy jobb, frappánsabb kifejezés…akkor azokat átírom… Szeretek játszani a betűkkel – és szeretek több műfajba is belekóstolni. Bolondosakat is írok, ahogy komolyabb hangvételűeket is. Időközben kialakult a saját stílusom, nálam nem kell azon morfondírozni, hogy „vajon, mire gondolt a költő”, mert pontosan lehet tudni. A téma persze, nem mindig kellemes, ahogy az Életben sem csak piros betűs-szívecskés napok vannak. Amit még nagyon fontosnak tartok, az az anyanyelvünk ápolása, ez szívügyem...
