Két idegen

Két idegen, 

két szomorú árnyék. 

Férj és feleség. 

Két különálló világ. 

Csak ülnek szótlan, 

ugyanabban a szobában, 

egymástól néhány méternyi távolságban. 

Ülnek némán. 

Nem beszélnek. 

Hallgatnak. 

Köztük korlátok húzódnak. 

Magányosak. 

Mindegyikük önnön magába 

bezárva. 

Közöttük a csend ordít, kiált, 

s a dermedt csendben a falon 

még az óra is félve jár. 

 

Valaha szebb napokat éltek. 

Tán még szerettek is egykor, 

vagy már akkor is mindez csak hazugság volt? 

Valaha még emlékeztek a közösen megélt  

egykori szebb napokra. 

Ma már ennek is vége. 

Ma már az emlékek is holtak. 

Azóta az érzések kihaltak. 

Csak léteznek közömbösen, egymás mellett, 

mégis egymástól fényévnyi távolságra. 

Két  különálló világ, 

Tűz és víz. 

 

A napok, hónapok s az évek csak egyre peregnek 

s ők lassan megszokták,  

hogy köztük ez az állapot természetes, 

s ma már észre sem veszik,  

hogy úgy élnek egymás mellett, mint két idegen. 

Izsó Antal
Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Két idegen

Két idegen,  két szomorú árnyék.  Férj és feleség.  Két különálló világ.  Csak ülnek szótlan,  ugyanabban a szobában,  egymástól néhány méternyi távolságban.  Ülnek némán.  Nem beszélnek.  Hallgatnak.  Köztük korlátok húzódnak.  Magányosak.  Mindegyikük önnön magába 

Teljes bejegyzés »

Kihűlt kályha    Romos házban  potyogó vakolat.  Megrendülve  nézem a falakat.    Valaha élet lüktetett a kályhán,  jövőről szőtt álom énekelt a lángján.    Most

Teljes bejegyzés »

Csak, mint a víz   Egyszerű szavakkal szeretném mondani , ha valami fáj bent,  vízként feloldani .   Búvó patak útján előre, előre, át a

Teljes bejegyzés »

Ébredés   Halvány zöld ereken átsüt a napsugár , tavaszba borulva minden a szépre vár.   Friss illat . Újra él gyenge, ringó levél, halott

Teljes bejegyzés »

Smaragdfa   Halvány lila rebbenő szirmaid együtt mozdulnak emlékeimmel. Mintha egy régi kert rég kivágott fáját simítanám félve kezemmel. Mindegyik fa az az egy már,

Teljes bejegyzés »

A pad

Alábbi írásom az Irodalmi Rádió Ágra hulló arany című tavaszi antológiájában jelent meg.   A közparkban, a kerek díszágyás és a platánsorral szegélyzett sétány között

Teljes bejegyzés »