Kivételes családba születtem. 2257-et írunk, május van, de mintha a régi mondák szerinti január lenne. Megbolondult a világ, a globális felmelegedés átcsapott jégkorszakká, de ez a technikának már nem probléma, éljük tovább a nekünk már megszokott életünk. Inkább a technika a probléma: eltűntek az álmok.
Mint mondtam, a családom kivételes. Az utóbbi évszázadokban kezdett eltűnni az átlagember életéből a fantázia, a képzelgés, a gépek mindent kitaláltak helyettünk. Aztán jöttek sorban a beszámolók: álomtalan alvás, félbeszakadt történetek, elfolyó éjszakák. Ma már eljutottunk odáig, hogy van, aki soha életében nem is álmodott, nem ismerik a saját elméjüket, tehát önmagukat.
De az én családom álmodik, mindenki, akiben a vérünk folyik. Meg is van az ára: soha egy filmet sem láttam, de még videókat se nagyon nézhetek. Képeket lehet, de abból is inkább a régi, ember alkotta fajtákat.
Rengeteg genetikai vizsgálatot hajtottak végre rajtunk, de még mindig nem jöttek rá, mi okozza csodálatos képességünket, ami régen mindennapos volt. Egy dologban azonban biztosak vagyunk: mi rájöttünk mindez hogyan vállhat hasznunkra.
A családom álmokat árul, minden kivitelben. Van rémálom, édes álom, rövid vagy hosszú, ahol külső szemlélő vagy, esetleg belső, de ami a legfontosabb: gyermek vagy felnőtt által álmodottak. Hatalmas különbség van a gyermek és felnőt álmok között. A gyerekkategóriás rémálmok is színesebbek, mint némelyik felnőtt édesálom.
Az emberek veszik, mint a cukrot, mondják, végre valami nem gép alkotta. Vicces, mivel az álomgép játszsza le és ülteti az agyukba minden este a mi álmainkat. A családban jelent pillanatban 26 álmodó van. Naponta dobjuk a piacra a friss álmokat, de a legkisebb öcsém álmai a legkelendőbbek. 4 éves, még nem nagyon fogja fel, mi ez az egész, hogy mennyire kizsigerel minket, hogy minden titkunkat tudja az egész világ.
Ő még élvezi. Szereti visszanézni az álmait (ezt szabad), és mutogatja nekünk, hogy nézd milyen jó helyen járt. Persze neki is vannak korának megfelelően szokványos álmai: egy rendőrautóban ül, ő a főnök, mindenki követi, és közben igazi fegyvernek kinéző vízipisztollyal harcol a bűnözők ellen. Vagy esetleg sárkányok ellen, attól függ ki és milyen mesét olvas fel neki este.
Mert bár videót nézni és egész nap a telefont bújni nem lehet, az olvasás engedélyezett, sőt kifejezetten kötelezően ajánlott, hiszen fejleszti a képzelőerőt, és intenzívebbé teszi az álmainkat.
Na de visszatérve a legkisebbikre, nekem a személyes kedvenc álmom tőle a következő:
Hiperrealisztikus volt. A házunknál álltunk, mikor a kis Pierre szemszögéből láttuk az egészet. Gyönyörű csillagos éjszaka volt, kint ültünk a teraszon, és apa a görög istenekről mesélt, kinek történetei a csillagokban vannak őrizve. Ekkor hatalmas robajlás hallatszott, és hirtelen elsötétült minden, majd újra fellángoltak a csillagok. De valami hiányzott.
Amolyan régi fajta nyári nap volt, nem is értjük Pierre hogyan álmodhatott ilyet, hiszen a régit már egyikünk sem élte meg. Lényeg a lényeg, borzongató, csontig hatoló hideg lett, feltámadt a szél, és a valami nagy fényesség lett a hátsó kertünkben.
A semmiből lezuhant a Hold! Pierre anyánk kezét fogva óvatosan közelítette meg az égitestet. Engedély nélkül azonnal megfogta, azt mondta hideg volt és poros. Pedig olyannak láttuk a felületét mintha sok apró gyémánt lenne a legmodernebb lámpákkal megvilágítva. Csodálatos volt, bár az álmot visszanézve kicsit csalódott voltam, hogy nem sajtból van a hold.
Pierre-t ezek után nem lehetett meggyőzni, hogy ő ezt álmodta, ez nem a valóság. Az álomfelvételre úgy tekintett, mint megdönthetetlen bizonyítékra. Akkor kellett elmagyaráznunk neki, hogy mi is ez az egész.
De persze vannak még egyéb álmai, a szokásos zuhanás, olyan, ahol ő a király meg a herceg, meg persze a leggyakoribb, amikor csak egész na…
Nem szólok semmit, csak elmosolyodom. Tudom, hogy igazából most álmodom, és eddig voltam fenn, nem úgy, mint ezt az álombeli anyám mondja. Igen, én általában erről álmodok: milyenek is lehettek a hétköznapok a múltban? Kíváncsi vagyok mit hoz a ma éjszaka. Majd holnap megmutatom Pierre-nek is, hátha majd együtt álmodunk a holdról.
Author: Kalocsai Édua Mária
Jelenleg a Miskolci Egyetem jogász szakos hallgatója vagyok. Szabadidőmben, a buszon, vagy éppen munkában az 5 perces szünetekben ha csak tehetem novellákat írok. Gyerekkorom óta történetekben gondolkodom, először csak magamban formáltam meg őket, majd ahogy nőttem papírra is vetettem gondolataimat. A novellák számomra lehetőséget adnak arra, hogy megértsem és megmutassam mindazt, amit a hétköznapokban nehéz szavakba önteni. Gyakran a humorhoz nyúlok, hogy egy kicsit kifordítsam a valóságot, és görbe tükröt mutassak mindannak, amit a mai modern világunkban már természetesnek veszünk.