Még ma is megborzongok, ha eszembe jut az a több évtizede történt eset. Épp a napokban találkoztam volt kollégámmal, Tiborral, akinek a november 7-i ünnepélyén történt az eset. Már ő is rég nyugdíjas. Épp bevásárolt, amikor megláttam. Ő is észrevett. Megörültünk egymásnak, majd leültük meginni egy sört miközben felidéztük a történteket.
— Azt tudod Imre, hogy épp ősszel lesz negyven éve a mi ominózus ünnepélyünknek? — kezdte Tibor a beszélgetést miközben poharát forgatta a kezében.
— Igen, valóban. Nekem is sokszor eszembe jut, hogy már negyven éve lesz, hogy ott bénáztam — válaszoltam csodálkozva. — Majdnem komoly bajba sodortam magunkat. — folytattam az emlékezést lehajtott fejjel. — Tényleg, miért engem választottál segítőnek?
— Nem is tudom. Kedveltelek, mint fiatal kollégát. És bíztam benned. De ne érts félre, nem hibáztatlak semmiért!
— Emlékszem a próbákra. Nagyon tetszett a műsor, amit kitaláltál. Jól válogattad meg a gyerekeket is az egyes szavalatokhoz. És a kis jelent is jó volt. Tényleg, azt te írtad?
— Igen, részben. Az oroszosoktól kértem, hogy adjanak valami november 7-tel kapcsolatos színdarabot. Anna adott is egyet és annak alapján írogattam. És téged kértelek meg, hogy legyél ott a világosító mellett a moziban, ahová a diákokkal mindig mentünk különböző ünnepélyek alkalmával.
— Tényleg, a mozi világosítója, az a nagy darab férfi. Ő próbálta elmagyarázni nekem, hogy a nagy tábláján melyik kapcsoló melyik fényforrást kapcsolja ki – be. De nekem az egy átláthatatlan dolognak tűnt — emlékeztem vissza miközben hátra dőltem a széken. — Pedig a mozis főpróbán nagyon igyekeztem megfigyelni, hogy mit csinál. Az iskolai előadás alatt viszont jól elbaltáztam, amikor elhívták őt.
— Azóta sem tudom, hogy miért és hová kellett akkor hirtelen elmennie. Úgy volt a szerződésben, hogy végig ott lesz, hiszen ő volt a felelőse a világításnak. Te csak az iskola képviseletében kellett, hogy ott legyél mellette.
— Én ezt nem is tudtam. Akkor ténylegesen a mozi hibázott.
— Így igaz, de azért mi is szívtunk. Emlékszel, hogy Kati, az igazgatónő behívatott, hogy ez most mi volt, miért borult a vége felé totál sötétbe az egész színpad. Szabotázs?
— Hogyne emlékeznék. Másnap az első óráról jöttem be a tanáriba, amikor a kollégák mondták, hogy Kati tajtékzik és te bent vagy nála. Azonnal rohantam én is az igazgatóiba. Elmondtam, hogy én voltam béna. Amíg a világosító elment, megpróbáltam körülbelül azokat a kapcsolókat állítgatni, amelyekről emlékeztem, hogy melyik lámpával is vannak összeköttetésben. Ténylegesen azóta sem tudom, hogyan csináltam a sötétet.
— Az egyik kapcsoló annyira közel volt ahhoz, amely az összest lekapcsolja. Legalább is így magyarázták utána. Ki akartak minket rúgni. Ezért kellett őt is meghallgatnia Katinak.
— Hát, meleg napok voltak az akkori kemény tél ellenére. De szerencsére megúsztuk.
— És látod, végül onnan mentünk nyugdíjba.
Author: Radnóti Katalin
Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/