Lucskos avarban járda se látszik,
egy lány áll zavartan, látom, hogy fázik.
Arany haja csillan a fényben,
ideje mennem, nem szabad néznem.
Zsíros iszapban, kiskutya játszik,
elindult hajnalban, gazdára vágyik.
Apró kis szeme kutat reményben,
múlnak a percek, elvesznek a fényben.
Messze innen valami virágzik,
bennem sajdul, ami ma hiányzik…
Sárga-barna, az ősz örök színe,
aranybarna a kedvesem szeme.
Messzi távolban a hajnal sugárzik,
Szerelmem, hol vagy? Lelkem úgy fázik.
Sárga-barna pereg a fákról,
barna fény, emlék hajáról.
Valahol a lelkemben köd szitál,
ugye tudod, hogy valaki vár?
Author: Katona László
Mindig is az emberi történetek érdekeltek: mi történik velünk, mit viszünk tovább az elődeinktől, és mit hagyunk magunk után. A múlt, a hit, a szeretet, a veszteség és az emberi döntések nyomait próbálom kutatni és megmutatni – hol a történelem eseményein, hol egy-egy hétköznapi pillanaton keresztül. Az írás számomra feldolgozás és kutatás egyben. Újraélem a napjaim hangulatát, bánatát és örömét, kudarcát és sikerét, és egyben a helyükre is teszem azokat. Keresem a történelemben, a történetek mögött megbúvó kisembert. Ma már nem abban a korban élünk, amikor esténként a nagyszülők mesélnek a köréjük sereglő gyerekeknek; az információ ömlik ránk az éterből, miközben a szűk környezetünkről, a dédapák kalandjairól és a nagymamák meséiről egyre kevesebbet tudunk. Szeretném, ha a család és a szűkebb környezet történetei sem vesznének el, ezért ezeket is szeretem megörökíteni.