Maradtál
Köszönöm, hogy maradtál, mikor a
bizalom visszafelé tanult bennem
járni s bántásnak öltözött a
menekülés…
Te maradtál…
Mikor a távolság a félelem arcát
adta rám s mikor a szavaim előbb
sebeztek, mint ahogy a könnyeim
bocsánatot kérhettek…
Te maradtál…
Mikor minden közeledésre egy
távolodás felelt s a szívemnek csak
feladás nyelve volt és a szavaimra
ráfagyott a pánik…
Te maradtál…
Mikor a legrosszabb napjaim
kimondhatatlanságában
magamhoz sem találtam az utat s
a csendek élesebbek voltak mint
amit a lelkem elbírt…
Te maradtál…
Nem a szereteted mentett meg.
Hanem, hogy mégis… akkor is…
Maradtál.
És ezt örökké…mindig…
Köszönöm.
Author: Hetei Brigitta
Ami bennem nem fér el csendben, abból néha vers születik. Írok félelmekről, hiányokról, szeretetről és arról a különös világról, amely odabent sokszor egészen más, mint amit kívülről látni lehet. Nem megfejteni szeretném az érzéseket, csak szavakat adni nekik. Mert talán a vers legszebb pillanata az, amikor egy idegen sorban valaki saját magára talál.
