Az ember sokszor nem akkor boldog, amikor megérkezik, hanem amikor végre tudja, merre tart.
Sokan azt mondják, hogy a boldogságot az élet apró örömeiben kell keresni. Egy ideig én is ezt hittem. Amikor erről esik szó, a legtöbben egy olyan számegyenest képzelnek el, amelynek egyik végpontjában szerepelnek azok az események, amelyek egy életre meghatározó élmények. Diploma megszerzése, házasság, egy gyermek születése stb… A másik végpontban pedig az élet apró örömei helyezkednek el. Egy mosoly, egy kutya megsimogatása, egy virág a parkban vagy egy naplemente a domboldalon.
Ez az a számegyenes, ahol pontokat lehet gyűjtögetni. Olyan mintha egy kipipálandó tételekből álló lista lenne. A probléma ezzel csak az, hogy ez egy megnyerhetetlen verseny. Mellette pedig nagyon könnyű abba a csapdába esni, hogy úgy érezd, ha nem vagy boldog akkor az azért van, mert nem látod az élet apró örömeit. Mintha ez az egész egy pontgyűjtő játék lenne.
A boldogság nem eljön, nem észreveszed magad körül, hanem megteremted magadban. Tudással, tanulással, tapasztalással és tévedésekkel. Megismered magad annyira, hogy megtalálod azt a küldetést, amely értelmet ad az utadnak.
Amikor pedig a helyedre kerülsz, a boldogság észrevétlenül létállapottá válik. Valami magasabb minőségnek rendeled magad alá. Nem kell keresni, nem kell meglátni, mert a lényedből sugárzik.
Ilyen volt nekem az írás. Emlékszem arra az estére, amikor elkészült az első novellám. Nem a kész mű tett boldoggá, hanem az érzés, hogy végre elkezdtem összeilleszteni a lelkem és a szellemem szétszóródott szilánkjait. Nem kell keresnem az élet apró örömeit, mert már ott vannak minden egyes sorban, amit megalkotok és ezek mind-mind egy irányba mutatnak. Szavakká formálni mindazt, ami évek óta bennem gyűlt. Amikor alkotok, teljesen megszűnik körülöttem az idő. Jó érzés, amikor elkészül egy mű, vagy összeáll egy pályázati anyag, de a legjobb mégis útközben lenni.
A küldetés pedig feladatot ad, a feladat célt, a cél utat jelöl ki, az út pedig maga a boldogság.
Megjelent az Élő Könyv – Élő Irodalom: Tedd magad boldoggá antológiájában.
Author: Mészáros Csaba
Írással keresem azt, ami a felszín alatt marad: az ember és a világ közti feszültséget, a csendet a zaj mögött. Verseimben és prózáimban gyakran jelenik meg a természet mint tükör és mint menedék, ahol az ember újra szembenézhet önmagával. Foglalkoztat a társadalom működése, a felelősség kérdése és az a hajlamunk, hogy kívül keressük azt, amit belül kellene rendbe tenni. Írásaim egyszerre próbálnak kérdezni és szembesíteni, néha nyersen, néha csendesebben. Igyekszem közelebb kerülni a valóság és az igazság közötti határvonalhoz. A természet számomra nem díszlet, hanem alapállapot, amihez újra és újra vissza kell találnunk. Az alkotás számomra út és eszköz: egy folyamat, amelyben az ember lassan leveti a felesleget és hat a környezetére. Abban hiszek, hogy a változás mindig egyéni szinten kezdődik.