Hol született a szerelem

Hol született a szerelem

Boldogok voltak egy szent napon
Kik körülállhatták a betlehemi jászlat
Mert akkor szökkent virágba a lélek
És akkor a krisztusi szeretet szülte a szerelmet
Majd a bimbója a családban nevelkedett
Mit a szülői gondoskodás egy ideig védett
Melegágyát a rügyfakadásig előkészítette
Ha jól sáfárkodtak meghozta gyümölcsét
Gyermekbetegségeiket sorban levedlették
Lassan megnyílt az ifjaknak a leányvásár
S egyre szaporodott a boldog szerelmespár
Az igazi szerelmet a szentlélek gondozza
Ezért sok hálaadó sóhaj száll fel a magasba
Éltetője a megértés a kölcsönös tisztelet
Ha gyermekáldás terve vezérli a szerelmet
Közös éltük során nem ismerik meg a félelmet
Ha a bibliai szózat kíséri mindig utadat
Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ha Isten velünk van

Edit Szabó : Ha Isten velünk van Isten neve velünk marad, hitében élhet a magyar ! Keresztényi gyülekezet templomodban keresztet vet . Jézus Krisztus fenn

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Vakremény

Vakremény pihen a csillagos égen, Túl messze szállt az álom nékem. Karomba zártam szemeid menedékét, S a lelkemben hordom mosolyod emlékét. Könnyeimet csípősre fújta már

Teljes bejegyzés »

Elveszni a pillanatban

Oly drága a múló idő, oly gyorsan telik, Arra kell járnom, amerre az időt lassabban vetik. A rohanás elrabolja a pillanat varázsát, S elhozza a

Teljes bejegyzés »
Prózák
Veress Zita

Infaust

A műanyag széket odahúzta az üvegfal elé, leült, és csendben figyelte az EKG rajzolta vonalat a monitoron. A lány finom vonásait csövek és ragtapasz takarta,

Teljes bejegyzés »

Pacifista szellem

  Ne tévesszen meg a csendes, kimért jellem, Ez csak egy tudatosan használt, szép jelmez. Sajnos jelmezt viselek, mert ez védelmez, Nem engedi a lelkemet

Teljes bejegyzés »

Megérintettél

Megérintettél egy fátyolos őszi napon, Mikor szomorúan ültem egy megkopott padon. Nem a kezeddel tetted, csak a szemed látott, S távolról az idő velünk bolondot

Teljes bejegyzés »