Rinyu Gáborné: Barátság

Két másodperc vagy
kicsit több is talán,
amikor a templom
egyik oldalán megrettenve
könnyes szemekkel
megöleltük egymást
némán, szeretettel.
Neked ez mit adott?
Azt nem tudom, csak
gondolom. De számomra
oly elmondhatatlant, hogy
nem is próbálom
megfogalmazni, mert
szavakkal nem tudom leírni.
Ezért csak az érzések sora,
ily pőrén ritkán látszik
lelkünk kis kapuja.
Kinn bezárjuk, mintha
nem is lenne. Óvni kell,
mert sok a szenny.
S mint por sem kerülhet
szembe, nem tarthatjuk
lelkünket nyitva, nem
tehetnénk ki soha, hogy
ne férkőzzön be senki
ostoba, amit nem foghat
fel ész, csak az emberi
és isteni gondviselés.

Rinyu Gáborné
Author: Rinyu Gáborné

Rinyu Gáborné az Irodalmi Rádió szerzője. Egy kedves barátnőm bíztatott életem egyik legnehezebb szakaszában, hogy vezessek naplót, írjak le mindent, ami foglalkoztat. Megfogadtam a tanácsát, s egyre többször fogtam tollat. A terápia bevált. Másik tanár barátnőm, aki egyben kolleganőm is volt anno, s közben folyamatosan foglalkozott másik szakterületével a pszichológiával – ismervén írásaimat – 2008-ban a budapesti Accordia Kiadó irodalmi pályázatára hívta fel figyelmemet. Így, annak téli, nyári antológiáiban volt szerencsém nyomtatott formában viszontlátni írásaimat, s barátaimat és családomat megajándékozni.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ha Isten velünk van

Edit Szabó : Ha Isten velünk van Isten neve velünk marad, hitében élhet a magyar ! Keresztényi gyülekezet templomodban keresztet vet . Jézus Krisztus fenn

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Vakremény

Vakremény pihen a csillagos égen, Túl messze szállt az álom nékem. Karomba zártam szemeid menedékét, S a lelkemben hordom mosolyod emlékét. Könnyeimet csípősre fújta már

Teljes bejegyzés »

Elveszni a pillanatban

Oly drága a múló idő, oly gyorsan telik, Arra kell járnom, amerre az időt lassabban vetik. A rohanás elrabolja a pillanat varázsát, S elhozza a

Teljes bejegyzés »
Prózák
Veress Zita

Infaust

A műanyag széket odahúzta az üvegfal elé, leült, és csendben figyelte az EKG rajzolta vonalat a monitoron. A lány finom vonásait csövek és ragtapasz takarta,

Teljes bejegyzés »

Pacifista szellem

  Ne tévesszen meg a csendes, kimért jellem, Ez csak egy tudatosan használt, szép jelmez. Sajnos jelmezt viselek, mert ez védelmez, Nem engedi a lelkemet

Teljes bejegyzés »

Megérintettél

Megérintettél egy fátyolos őszi napon, Mikor szomorúan ültem egy megkopott padon. Nem a kezeddel tetted, csak a szemed látott, S távolról az idő velünk bolondot

Teljes bejegyzés »