Rózsa Iván: Virágok és emberek

Rózsa Iván: Virágok és emberek

Mottó: „Ragyogó napfény,
virágok nyílnak – ember
gyűl-öli egymást.”
(Somogyi Klára)

A növények Isten gyermekei:
Nekünk nyílnak, virágoznak.
Sok ember nem szeret élni:
Sátán hívei most tobzódhatnak.

Pusztít a halál, pedig élni mily jó!
Tudja ezt a hárs, meg a kőris.
De a gonosz egyben önpusztító;
Ha netán győzne, velünk múlna ő is.

Budakalász, 2022. február 25.

Rózsa Iván
Author: Rózsa Iván

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harminchét éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Létezik

LÉTEZIK   Létezik egy szoba mélyen a lelkemben, hova semmilyen évszak nem jut be soha. Nincs napfény, sem eső, nincs színek kavalkádja, csak a falakra

Teljes bejegyzés »
Versek
Veress Zita

Ha eltűnik

Már nem álmodom, fáradt, hamis hang csak a nyár. A disszonancia útvesztőjében egy verőér lüktet. Figyelem erővel, ha eltűnik, én is elveszek. Author: Veress Zita

Teljes bejegyzés »

Egy igaz ember

Általánosan ismert írásos emlékeink közül a Bibliában szerepel először a bűn nélkül való, igaz ember fogalma; ha Ábrahám talált volna belőlük legalább tízet Szodomában, az

Teljes bejegyzés »

Reggel

Pókhálón keresztül köszönt a hajnal, rigó rikolt a reggelbe robajjal. Pár óra álom, s benne az együttlét, átölelve egymást, s vele az örökkét.   Míg

Teljes bejegyzés »