– Még a végén a fejünkre dobják az atomot!
Az apja dohogott erről reggel, az újságot bújva, inkább csak magának. Miki azonban meghallotta, napközben a suliban többször eszébe is jutott, és olyankor megmagyarázhatatlan szorongást érzett. Aztán felírták a táblára az Á betűt a CIÓ elé, és az általános eufóriában Miki rossz érzései is szertefoszlottak. Már hazafelé tartott, a villamos brummogva döcögött a Mező Imre úton. Odakint csodás napfényben fürdőző délután hirdette a végtelen nyár ígéretét, Miki gondolatai azonban váratlanul visszatértek az apjához.
Reagan elnökről morgott valamit, miközben a tejeskávéját kavargatta, meg az amcsik csillagháborús terveiről, amiről Mikinek először fogalma sem volt, hogy mi lehet, de aztán eszébe jutott Luke Skywalker, ahogy egy jól célzott lézernyalábbal szétrobbantja a Halálcsillagot. Élete legjobb filmje volt, és már megszerezte az Artuditus kártyát is. Zolival cserélte a negyedik céből, akinek régóta fájt a foga Leia hercegnőre.
Bezzeg a múlt heti iskolai mozi, az dögunalom volt az egész osztály szerint. A kétéltű ember. Színes, szélesvásznú szovjet film. Mikinek tetszett, de nem vallotta be a többieknek. Még az sem zavarta, hogy feliratozva vetítették, és Vali néni végig hangosan olvasta a szöveget, hogy az elsősök is értsék.
Miért akarnának bántani minket az amcsik? Hiszen olyan jók a filmjeik. Luke és Han Solo is amerikai, és ők is a gonoszok ellen harcolnak. Talán Andropov főtitkár bácsira lehet számítani, a szovjetek megvédik a barátaikat, Miki ezt hallotta. De mégsem találta rokonszenvesnek Andropov bácsit. Múltkor filccel ki is dekorálta a képét a Népszabadságban, amitől apa rém ideges lett, és miszlikbe tépte az újságot. Miki az egész dolgot nem értette.
Egy ideig nézegette az autókat, és elhatározta, hogy ha a következő két megálló között lát egy zöld Trabantot, akkor a Keletinél megjutalmazza magát egy Limó porral. Vesz magának poharas tejet és kiflit is, mert mire hazaér, éhes lesz, de a Limót már a metrón kiszopogatja a rücskös műanyag üvegből.
Belekotort a nadrágjába, hogy megszámolja a zsebpénzét, amikor megérezte az ujjai között a golyót. Erről el is feledkezett. A kémiaszertár-szagú bácsi adta neki, akit a Nagyvárad téren felsegített a villamosra. Szürke ballonkabátot viselt, amit Miki furcsának talált a hőség miatt. Amikor talált egy ülőhelyet a bácsinak, az nem szólt semmit, csak a foltos kezét nyújtotta, és egy üveggolyót ejtett Miki tenyerébe. Aztán a tömeg elsodorta Mikit a kocsi végébe. Még annyit látott, hogy a bácsi a következő megállónál le is szállt.
Miki előhúzta a zsebéből a golyót, és a fény felé tartotta. Még soha nem látott ilyen üveggolyót. A belsejében a szokásos színes műanyag lapocskák helyett fémes szerkezet csillogott. Mint egy apró Halálcsillag. Ahogy forgatta az ujjai között, elejtette a golyót. Rátaposott a cipőjével, hogy ne guruljon el. Tépőzáras Méta, a Centrumban vették nemrég anyával, mert a másik cipő már felhorzsolta a sarkát.
Felvette a golyót, és alaposan megdörzsölte műszálas rövidnadrágjában.
Csattanás. Mikit egy pillanatra elvakította a fény.
Atomvillanás?
Ismét megjelent a kéklő égbolt a háztetők felett. Minden rendben.
De miért lett hirtelen olyan hideg?
Most vette csak észre, hogy minden megváltozott körülötte. A villamos fekete, gumipöttyös padlója most világosszürke. Az ülések áramvonalasak. Megszűnt a motorbúgás, szinte hangtalanul siklott a jármű. A mennyezeten lógó óriási kvarcórán megállók nevei futottak. Egy mintás pólós férfi lapos, fekete doboznak magyarázott. Ahogy Miki körülnézett, látta, hogy többen is hasonló dobozokat nyomkodnak, amiken nincs is gomb.
Mi az ördög történt? Az amcsik?
Kitekintett az ablakon, és látta, hogy a kinti világ is megváltozott. Az épületek világosabbak. Sok fényes üvegfelület. Csillogó nyugati autók.
A villamos fékezett, és Miki felismerte a Keleti pályaudvar épületét. Kábultan szédült le a peronra, a benti hűvös után arcon csapta a rekkenő hőségfal. Az üveggolyót szorongatva zavarodottan próbált kiigazodni az élénk színű táblák között.
Tranzitállomás ukrajnai menekülteknek – mutatta egy sárga nyíl. Alatta az orosz óráról ismert cirill betűk.
Két férfi hangosan vitatkozott, és Miki még hallotta, ahogy felszállás közben egyikük felsóhajt:
– Még a végén a fejünkre dobják az atomot!
Author: Dömötör László
Merítés-díj Top 10-es szerző Többkötetes író vagyok. Regényeim és novelláim a valóság és a képzelet határán egyensúlyoznak, ahol a fojtogató rejtélyek mellett a hangulatok ereje dominál. Történeteim védjegye a váratlan fordulat: nálam az olvasó az utolsó oldalig sem dőlhet hátra. Számomra a valóság csak a startvonal.
