Padlóra zuhantan fekszem,sírok. Azt hiszed ezzel összetörsz ? Sokkal több pofont bírok. Ennek tudatában nem vagyok letört. Felállok,akár mekkora csapást is adsz, Erősnek kell lennem hisz Ő vár rám. Nem számít mennyi rosszat kapsz, Ha melletted van aki szeret s időt szán rád.
"írj úgy mint a jó írók, és élj úgy, mint a jó emberek"
Van-e fény az árkon túl? Van-e árnyék a napfényben? Valódi élet a földtérben? Sok pici kő néz keményen Mint acéltűk szurkodnak Cseppet sem szelíden Hiába
Gyermekként a nagyváros Dzsungelom beton lett, Már nem tudok hová bújni; Nyugdíjazott katona vagyok már rég, S még nem is kellett hozzá tanulni.
Gyerekkoromban mindig azt mondta rólam anyukám, hogy „komoly kislány” vagyok, meg olyan magamnak való, és félszeg is kicsit. Mikor serdülni kezdtem, nagyon féltem attól, hogy
Amint beszáll a reptéri kisbuszba, abban a pillanatban pittyegni kezd a telefonja. „Szép utat, élvezd, és tudd, hogy gondolatban mindig Veled vagyok!” – olvassa a
Pont olyan volt, mint a nagyapám. Ugyanaz a nagy bozontos szemöldök, és az alóla kibukkanó kékes-zöld szemeivel, ő is olyan áthatóan tudott nézni rám. Rövid
Rózsa Iván: Irány a Stromboli! (Haibun) Korán keltünk, pörölt is velünk kis szállodánk idős tulaja: „Már megint hajnalban keltek, ez így nem pihenés!” De mi
