Ágytakaró

Amint beszáll a reptéri kisbuszba, abban a pillanatban pittyegni kezd a telefonja. „Szép utat, élvezd, és tudd, hogy gondolatban mindig Veled vagyok!” – olvassa a kapott sms-ben. Boldogság önti el a lelkét, úgy érzi, most már semmi baja nem eshet.

Szörnyen tart ettől az utazástól, ahová munkahelye küldi. Soha nem járt még Ázsiában, s ráadásul épp Pakisztánba kell mennie, ahol pár hónapja hatalmas földrengés volt, s még utórezgések is lehetnek. S mivel járványok ütötték fel a fejüket, beoltották vagy nyolcféle betegség ellen. Már az is félelemmel töltötte el, hogy ennyi kórokozót a testébe nyomtak, de láthatóan semmi baja nincs tőlük. Nem akart vállalkozni az útra, de a férfi azt mondta: „Mások tömérdek pénzt fizetnek azért, hogy ilyen egzotikus helyekre eljussanak, te meg itt kéreted magad?!” Így belevágott, lesz, ami lesz.

A repülőutat várakozáson felül élvezi.  Sokat repült már Európában, de ilyen kényelmesen és kellemesen, mint most, még életében nem utazott. Nemhogy elmúlt minden félelme, hanem kimondottan jól érzi magát a teljesen rázkódásmentes úton, ami még egy felejthetetlen természeti élménnyel is megajándékozza. Már a cél felé közelednek, mikor hajnalodik, s ahogy az egyik oldalon kinéz a gépből, megpillantja a feljövő tűzgolyót, míg a másik irányba kitekintve, egy kifli függ az égen, a koromfekete éj sötétjében. Ilyet még sosem látott, egyszerre az éjszakát és a hajnalt!

– Úgy tűnik, minden csak a vonatkoztatási rendszertől függ – latolgatja. Ha elég nagy a sebessége annak a koordináta rendszernek, amihez viszonyítunk – jelen esetben ez a repülő –, akkor a felgyorsult időt érzékeljük, s ez segít abban, hogy egyben lássunk, időben egymástól távol eső dolgokat. Ez persze nemcsak az időbeliségre igaz, hanem a távolságra is, hiszen odafentről nagy rálátásunk van az egész tájra. Így van ez az életben is – fűzi tovább gondolatait –, csak akkor értjük meg igazán múltunk történéseit, ha már újak a koordináta tengelyek, vagyis más keretek közé kerül egész életünk, jócskán magunk mögött hagyva a korábbiakat. Olyan mélyen beleélte magát a nagy elvi felismerésekbe, amiket a félig éber, félig alvó állapot hozott elő, hogy észre sem vette, a gép közben leereszkedett, s már éppen le is száll.

A városban káoszba csöppen, nem várja a kinti kolléga, taxit kell keresnie. Az ottani autóvezetési stílus miatt halálfélelmet érez, de végül épségben eljut az irodába, pont a reggeli kezdésre. Szerencsére a munkatársa már ott van, valami félreértés miatt rosszul tudta a repülő érkezését. A recepción, legnagyobb meglepetésére, egy színpompás ruhát viselő hölgy fogadja, arcán ízléses, de erős sminkkel. Ő meg szürke, csadoros, eltakart arcú nőkre számított. A saját öltözékét is úgy válogatta össze, hogy ne legyen kirívó majd ebben a – minden bizonnyal – színmentes, ingerszegény környezetben. Ez a látvány, máris megcáfolta egy tévképzetét.

*

– Gyere, elviszlek egy kicsit vásárolgatni! – szól oda pár nappal később az irodavezető férfi, aki a cég magyar alkalmazottja. De ne feledd, itt kötelező alkudni!

Örömmel követi munkatársát, aki egy olyan színes világba röpíti, amiről eddig nem is álmodott. Iszlámábád helyi bazárjában elképesztő kavalkád fogadja, annyi féle sál, kendő, ágytakaró, szőnyeg és mindenféle textília vásárolható, hogy úgy érzi, megbolondul, ha nem viheti mindet haza. Egyik szebb, mint a másik, képtelen választani. A kolléga sürgeti, így épp csak rámutatva arra, amire ráesik a tekintete, kiszelektál vagy tíz sálat és két ágytakarót. Ez utóbbiak közül már kicsit célzatosabban válogat, vesz egy kéket, az jó lesz valamelyik otthoni ágyra, és egy mélyvöröset, az majd az övéké lesz, ha végre eljön az idő, hogy összeköltözhessenek, s nem csak hétvégeken élik majd meg kapcsolatukat.

– Addig még jó pár évnek el kell telnie – fut végig az agyán. Egyikünk gyerekei se fogadnák el egy „betolakodó” állandó jelenlétét, mint ahogy ezt néhány közös nyaralás már előrevetítette.

Pillanatok alatt leperegnek agyában ezek a gondolatok. Nem először merülnek fel benne közös jövőjük lelki akadályai. Érzi, és szinte tudja, hogy az egészből soha nem lesz semmi. Hiába voltak mindketten elváltak, amikor találkoztak, még sincs esély arra, hogy közös családdá legyenek. Mert ők maguk se tudnák-,  és talán nem is akarnák gyermekeiket egy „jövevény” elfogadására kényszeríteni.

Lamentálásából a kolléga szavai zökkentik ki a heves alkuval, amit az általa választott kelmék árának tizedére csökkentése érdekében végez, sikerrel. Ha egyedül lett volna, ő talán kifizeti a tízszeres árat, igaz, még az sem lett volna sok.

Gyorsan szalad az idő, főleg, hogy a nap nagy része munkával telik, még hétvégeken is. Közeleg a hazautazás. Már alig várja, hogy újra lássa a férfit, s megörvendeztesse a szép ajándékkal, ami majdani életükre nézve jelképes tartalmat is hordoz.

Hiszen mire is lehetne jó egy kétszemélyes ágytakaró, ha nem az ő közös fekhelyük oltalmára, a mélyvörös szín pedig érzéseik, vágyaik felkorbácsolására?

 

Hét évvel később

 

Épp a szokásos boltban vásárol. A pénztárnál sorban állva, odalép hozzá egy ismeretlen hölgy.

– Ne haragudjon, hogy így megszólítom, de nagyon hasonlít valakire, akit egy fényképen láttam az egyik házban, ahol takarítani szoktam.

– Nem haragszom. Melyik házban takarít?

– Ott, abban az emeletes házban, a harmadikon.  A képen nem egyedül van, hanem a férfivel, akinek dolgozom.

– Akkor nem csoda, hogy hasonlítok, mert az én vagyok. Na de, hol látta? Ki van téve valahová? Hiszen azóta ő már megnősült, tán csak nem hagyta a polcon a velem készült fényképet? – kérdezi az asszony meglepődve.

– Nem, nincs kitéve, de legutóbb, amikor a könyvespolcon törölgettem a port, az egyik könyvet véletlenül lelöktem, és kiesett belőle. Otthon volt ő is, látta, hogy felemelem a földről, s meg sem várta, hogy érdeklődjek, már meg is magyarázta:

– A volt barátnőmmel vagyunk rajta. – De az már régen volt – tette hozzá.

A nőt felkavarta a beszélgetés. Az elmúlt években már igyekezett magát túltenni a kialakult helyzeten, vagyis, hogy szakítottak, és a férfi pár év múlva megismerkedett valakivel, akit aztán feleségül is vett. Ő pedig végignézhette barátja boldogságát egy másik nővel, egy olyan helyzetben, amire ő is mindig vágyott, csak nem tudta érte feladni a kötelékeit.

– Ha már így összetalálkoztunk – csattan fel hirtelen az asszony -, megkérdezném, látott a házban valahol egy mélyvörös színű ágytakarót?

– Igen, hogyne, a hitvesi ágyuk van vele letakarva. Gyönyörű darab! Kérdeztem is az embertől, hol vette, mert még ilyen szép pokrócot sosem láttam! Ő meg csak annyit válaszolt:

– Kaptam.

Hát igen, kapta… – fejezi be a nő a beszélgetést, és elviharzik a boltból.

 

 

Lőrincz Katalin
Author: Lőrincz Katalin

Miskolcon születtem, de már 17 éve Gödöllőn élek, mindkét városban otthon érzem magam. Életemet meghatározza a humán és a reál irányú, kettős érdeklődés, kötődés. Matematika tagozaton érettségiztem a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban, majd a Miskolci Egyetemen (akkor NME) geofizikus mérnökként diplomáztam, és a végzés után Budapesten, az Eötvös Loránd Geofizikai Intézetben helyezkedtem el. Ez a közeg inspirált arra, hogy földtudományból kandidátusi fokozatot szerezzek (PhD), így a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagjává váltam. Munkáim korábban szénhidrogén kutatáshoz-, jelenleg geotermikus energiakutatáshoz kapcsolódnak. Öt éves korom óta zongorázom, és életem több szakaszában, a mai napig, kórusban énekeltem. A pillanat megörökítőjeként, amatőr módon, természetfotózással is foglalkozom. Az írás lételemem, ami évtizedekig hosszú levelek-, naplószerű jegyzetek-, gondolatok papírra vetésében nyilvánult meg. Azért, hogy ösztönös íráskészségemet fejlesszem, 2018 szeptemberében beiratkoztam a Kodolányi János Egyetem Szépíró Kurzusára, ahol 5 félévig a Próza csoport hallgatója voltam. Írásaim a kurzus vezetője, Petőcz András naplójában, majd az egyetem „Szerteszét” (2019) és „Maszkrandi” (2020) című antológiáiban, és több alkalommal a Spanyolnátha Művészeti Folyóiratban, az Irodalomismeretben és a Hajnal Éva tulajdonos-főszerkesztő által vezetett online Litera-Túra Művészeti Magazinban jelentek meg, ill. a magazin „Fölfelé” című nyomtatott antológiájában 2021-ben. Néha egy-egy vers is kiszalad belőlem, ezek eddig a Gödöllői Református Egyházközség ”Köszöntő” című lapjában...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Árvák

                                                                Árvák   A városnak ezen a részén mindig sokan járnak. Itt a buszmegálló, csillogó-villogó áruház, helyijárat-megálló; bank, iskola, pláza, szerkesztőség, ügyészség, illatozó látványpékség, börtön.

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Scherzo

Rózsa Iván: Scherzo Kövérek és soványak A kövér emberek mind joviálisak! A soványak viszont gyomorbetegek… Valami hasonlót mondott tréfásan megboldogult Popper Péter tanár úr annak

Teljes bejegyzés »

Az Óperenciás tengeren túl

Az Óperenciás tengeren is túl Az Óperenciás tengeren is túl Ahol a kurta farkú malac túr Tüntizők és alkohol abúzusban élők A társadalom peremén szendergők

Teljes bejegyzés »

Még hiszek benned

Még hiszek benned   Még hiszek benned, Hiába ül szívemen fájdalom; Te vagy nékem a boldogság, Te vagy minden bánatom.   Hallottam felőled jót, S,

Teljes bejegyzés »