Rózsa Iván: Irány a Stromboli!
(Haibun)
Korán keltünk, pörölt is velünk kis szállodánk idős tulaja: „Már megint hajnalban keltek, ez így nem pihenés!” De mi újra Milazzo kikötője felé vettük utunk: vár ránk a hajó, irány a Stromboli!
Minden vulkán más,
Másképp reagál az őt
„Megtámadóra”.
Jó, hogy korán keltünk, dél felé értünk csak a kráterek közelébe. A Nap forrón sütött ránk, sehol egy árnyék, és nem volt nálunk folyadék.
És a Stromboli,
Mint egy morc öregember,
Morgott, dohogott.
Mi meg lihegtünk, hisz kiszívott az augusztusi nap, és a meredek magasság: szinte nulláról kellett több, mint kilencszáz méterre mászni. Mi csak baktattunk, amikor hirtelen elhúzott mellettünk futólépésben, nyakában a kisfiával egy sportoló:
Külön kaszt bizony
A hegyi ember, ésszel
Fel nem fogható…
Nem lehetett körbejárni a Stromboli csúcsát; nem úgy, mint előző nap Vulcano szigetének békés, de azért itt-ott kicsit fortyogó-párolgó kráterét, ám így is egy életre szóló élmény volt.
Minden vulkánnak
Lelke van; meghódítod,
Mégsem lesz tiéd.
Leereszkedtünk, s mikor a hófehér faluba értünk, megittunk rögtön fejenként másfél liter – no, nem sört – hanem vizet. A macchia bozótjai is összekarcoltak bennünket.
A mászás ára:
Véres karcolás, bére:
Jogos büszkeség.
És már ekkor elhatároztuk, hogy visszatérünk ide. Aki egyszer itt járt, mágnesként vonzza vissza ez a különös sziget. Veszélyes itt lakni, mégis újra és újra felkeresnéd egy-egy napra. És egyszer, hogy jobban lássuk a lávakitöréseket, a kráterek közelében, hátizsákban fent éjszakázni; ez az egyik bakancslistás vágyunk.
Beteljesült vágy,
És nem kioltott érzés
Lenne, bár lenne…
Filmet forgatott itt Roberto Rosselini 1949-ben, a forgatás után nem sokkal el is vette feleségül Ingrid Bergmant :
Északi szépség,
Sok férfi szívet rabolt,
Köztük az övét.
Vettem hát magamnak egy Strombolis pólót, rajta a díva, hisz gyermekkoromban én is szerelmes voltam belé.
Titokzatos volt,
Mint Stromboli szigete;
Most már porló csont…
Sétálgattunk még a szűk utcácskákon, és este mikor visszatértünk a kikötőbe, alighogy felléptünk hajónk fedélzetére, ránk bámultak az emberek, és egy hölgy meg is szólalt: „Ugye, megmászták a Strombolit?!” Mire én: „Igen, de miből gondolta?” Erre ő: „Úgy néznek ki!” Hiszen:
Arcunkon öröm,
Szinte áhítat, karunk
Véresnek maradt…
Budakalász, 2024. március 1-3.
Author: Rózsa Iván
Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok. Szülővárosomban érettségiztem, a Nagy Lajos Gimnáziumban, 1977-ben, kémia tagozaton. Igaz, általános iskolában matematika tagozatos voltam. A pesti Közgázon, külgazdaság szakon diplomáztam 1984-ben, majd 1986-ban az Újságíró Iskola külpolitika szakát fejeztem be. Az egyetem lapjánál, a Közgazdásznál dolgoztam 1991-ig, mint újságíró. De természetesen más lapoknak is írtam: megjelentem így az Interpress Magazinnál, a Magyar Ifjúságban, az ef-Lapokban vagy a Műszaki Életben. Fordítottam németből két szerelmes regényt a Harlequin Kiadónak. Majd egyéni vállalkozó lettem, s egy évtizeden keresztül az íróasztalfióknak írtam prózát, főleg esszéket, aforizmákat, és a gimnáziumi zsengék után 1995-től ismét verseket. 2001-ben tértem vissza a sajtó világába. Megjelentem újra cikkekkel, versekkel, prózákkal, német fordításokkal: főleg a Richard Wagner Társaság lapjában, a Hírmondóban, a Kapuban, a Betyárvilágban, a Magyar Világban, újdonsült városunk, Budakalász – ahol már harminchét éve élek nejemmel, Zitával – lapjában, a Kalász Újságban és a miskolci Irodalmi Rádiónál. De előfordultam többek között a Lyukasórában, a Galaktikában, a Nemzetőrben, a Havi Magyar Fórumban vagy például a Tárogatóban is. Több kiadó számos antológiájában, főképp az Irodalmi Rádió, a Maradok#Vers#Dal Háló és az Accordia Kiadó könyveiben, DVD-, CD- és egyéb kiadványaiban, valamint sok...
