A Fertő

A Fertő

Víz helyett sápadt nádtükör,

vonalzón ülnek a felhők,

barackszín-türkizkék fénykör:

télutón látom a Fertőt.

Nádsikátorban korcsolyán

siklottam dermedt vizeden.

Kísérted susogva pályám,

s nem voltam többé idegen.


Majd ha bólint a bús gyékény,

lélegzel csendben csobbanón,

s nyári álmot lát a kémény,

könnyedén ringatsz egy csónakon.

Gergely István
Author: Gergely István

Debrecenben születtem 1965-ben. A város elit iskoláiban pallérozódtam, de nem pallér, hanem orvos lettem 1990-ben. Bár lehettem volna oktató, maradhattam volna a Debreceni Orvostudományi Egyetem pályakezdője, az élet langyos hullámai egy vélt(?) volt szerelem szele szárnyán Sopronban vetettek partra. A szomorú, vizes síkon töltött idő után, a semmi ága előtt reteszelt kapum megnyitotta Ő. Apa lettem s fordult a világ, megszülettek az első versek, felindulásból, az ömlő szavak őszinteségével, egyenetlenségével. Első gyermekem születés óta írok. Eleinte ösztönből, utóbb már megfontoltan. Világossá vált, hogy a verselés képessége nem öröktől fogva van és nem végtelen, hanem ha már a sors világra segítette, ugyanúgy kell gondozni, nevelni, fejleszteni, mint valóságos gyermekeinket. És ugyanúgy, ahogy a gyermekek nevelése is megváltoztat, csiszol, jobbá tesz, jobbá tesznek a versek is. Weboldalam: https://www.gergelyistvanversei.hu/

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. Hmmm…

    Végre…
    Ez jó volt.
    Lehetett volna akár, a Kis- Duna is…
    A Fertőn még nem korcsolyáztam és nem eveztem.
    Pedig milyen szép ez is…

    Köszönöm

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Van, ami nem változik 

(A szeretet örök)   Látsz most odafent az égen, mint fénylő csillag a sötétben. A gyertyák most érted égnek, Az emlékek örökké élnek.   A

Teljes bejegyzés »

Cseppek csendje

Egy nehéz nap legvégére érve, Hazatérve vár otthonod menedéke. Tisztulási vágyaktól vezérelve, Egy áttetsző világba megérkezve; Zuhogó zuhatag zenjébe, Csillogó cseppeknek csendjébe. A néma könny

Teljes bejegyzés »

Pengék a zsebben

Minden egyes ember úgy hordja magával, Gyerekkorát, búját, fájdalmát, magányát Mint zsebében felejtett borotvapengét, Belenyúl minden nap, megvágja kezét.   Minden nap belenyúl, minden nap

Teljes bejegyzés »

Málnahab

Estefelé jár már a nap, Lassan indul a kis csapat. Nagypapa és két unoka Szedés után elfáradva.   Hazára kis kanna málna Vándorol határból házba.

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Remélt fény

Csupán egy szám, amit az anyakönyvi kivonat mutat, puha bársonyként ölelhet az élet szépsége, s utat mutat, míg él bennem a remény, lám a természet

Teljes bejegyzés »

Újra így szeretni

Újra így szeretni   Újra így szeretni valakit, vajon fogok-e még e világon? Ezzel a gondolattal vagyok néha magam hadilábon. Állítják néhányan, hogy mást is

Teljes bejegyzés »