A meglepetés

Fülledt nyári délután volt és Boldog Bettina az utolsó munkanapját töltötte a szálloda recepcióján. Végre valahára előrébb léphet a pályafutásában, de ennek az volt az ára, hogy elhagyja megszokott környezetét és legnagyobb bánatára Budapestet is. Kicsit reszketett a gyomra, ha arra gondolt, hamarosan egy vidéki szálloda gazdasági vezetője lesz. Mindig ilyen beosztásra vágyott, ez volt az álma. S lám, úgy tűnik, most ez megvalósul. Váratlanul érte a hír minap, hogy megkapta az állást, amelyre nemrégiben jelentkezett. Pedig a villáminterjún nem szerepelt túl jól.

— Kedves kollegina! Ez az utolsó munkanapod nálunk – mondta sajnálkozva fiatal főnöke. — Mint felettesed és barátod, megragadom az alkalmat, hogy sok szerencsét kívánjak neked az új helyen. Nagyon sajnálom, amiért elmész tőlünk. Hiányozni fogsz – mondta fátyolos szemekkel Könnyed Bálint, aki titokban mindig is odavolt Bettináért. Sohasem értette a lány hogyan szerethetett bele Cudar Viktorba, hisz a két fiatal egyáltalán nem illett egymáshoz. Bettinát meghatották a férfi szavai, s az a hatalmas virágcsokor is, amit átnyújtott neki. A férfi tekintete most egészen más volt, mint szokott. A szemeiből mély szomorúság áradt.

— Ez az enyém? – kérdezte meghatottan. — De hát, mért kaptam? – pirult el szégyenlősen. — Hiszen meg sem érdemlem – szabadkozott.

— Te mindent megérdemelsz, ettől sokkal többet is – bukott ki a férfiból az őszinte érzelem, de nem bánta meg. Már sajnálta, hogy nem mutatta ki jóval előbb.

— Hogyan? – nézett fel rá a nő. — Nem értelek – mondta zavartan.

— Régóta szeretlek már, de nem tudtam hogyan mondjam el – vallotta be Bálint, mire a lány boldogtalanul lesütötte a szemét. Nem tudott mit felelni. Egy másik férfi menyasszonya volt. Ez a dolog úgy tűnt, a sors által végleg eldöntetett.

— Kár, hogy csak most mondod – felelte, majd gondterhelten elfordult. A férfi csalódottan nézett rá, de mélyén legbelül tudta, nincs esélye nála. Aztán gondolt egyet, s nagylelkű ajánlatot tett.

— Átveszem a műszakodat, nyugodtan menj haza – mondta szívélyesen, mire Bettina hálásan elmosolyodott.

— Roppant figyelmes vagy, még ezekben a nehéz percekben is – suttogta, kissé kínosan érezve magát. — Sohasem tudtam, hogyan kell szépen elbúcsúzni. Főleg tőled nem – felelte, s egy baráti puszit nyomott a férfi arcára. — Nálad jobb főnököt el sem tudnék képzelni. Legyen csodás életed, megérdemled! – köszönt el a lány, majd fogta a táskáját, a virágcsokrot és elhagyta a szálloda épületét. Azt a helyet, ahol igazság szerint mindig boldog volt.

Gyalog indult haza, mert sürgősen ki kellett szellőztetnie a fejét. Bálint szavai újra és újra ott visszhangoztak a fülében. Mitévő legyen? Hogyan dolgozza fel, amit hallott? Évekkel ezelőtt mindent megadott volna érte. Most viszont, már túl késő. Nem árulhatta el azt a férfit, aki az egész életét vele tervezte el. Micsoda igazságtalanság volna – gondolta, majd komoran bandukolt tovább egészen a lakásukig, ahol a vőlegényével lakott. Kényelmes, jól megfizethető albérlet volt, melyet Bettina nagyon szeretett. Igaz, a második emeleten laktak, és sokszor nem működött a lift sem, de őt ez nem zavarta. Mint, ahogy általában, most is gyalog tette meg az utat egészen a másodikig. Miközben a kulcsát kereste, furcsa hangokat hallott kiszűrődni a lakásból. Vajon valóban onnan jön, vagy megint összejövetel van a szomszédban? – tűnődött el a lány, majd mit sem sejtve lépett be az előszobába. Miközben vázát keresett a virágcsokornak, lassanként tisztázódott benne a felháborító tény, bizony ezek a hangok a hálószoba irányából jönnek. Vázába helyezte a csokrot, majd lassú léptekkel elindult a helyiség felé. Rossz érzése támadt, de semmit sem akart elhamarkodni. Végtére is, egyelőre nem tudni mi is történik valójában. Aztán az árulkodó nyögések, halk sikolyok kétségkívül beigazolták a gyanúját. Ez egy szerelmi légyott. Megijedt attól, amit érzett. Egyszerre volt haragos, féltékeny és dühös. Nem elég, hogy felszarvazták, de még a saját otthonában, a saját ágyában követték el. Nincs ennél megalázóbb érzés. Bettina hallotta, amint a szívverése felgyorsul. Ha a harag ölni tudna, akkor azok ketten már halottak lennének – gondolta magában, de eközben a kíváncsiság is befészkelte magát a tudatalattijába. Ki lehet az a másik nő? Ki miatt lesz vége a jegyességének, és a hároméves kapcsolatának? Hm, jó lenne tudni. Tétován az ajtó felé lépett, s fülelni kezdett. Először szinte semmit sem hallott, aztán nagy sokára elindult egyfajta párbeszéd a bűnösök között.

— Mit gondolsz? Jól döntés volt, hogy a kis békát kineveztem gazdasági vezetőnek? Megéri a fáradozást? – kérdezte egy ismerős női hang. Bettina csodálkozva húzta fel a szemöldökét.

— Természetesen – mondta magabiztosan a férfi. — Ő egy okos, tisztességes nő. Nála jobbat aligha találnál. Ezért veszem el. Kiváló édesanyja lesz a gyerekeimnek, ha már téged nem sikerült becserkészni erre a feladatra – tette hozzá némi iróniával.

— Te elégedj meg azzal, amit adok! A tiltott gyümölcs amúgy is édesebb, mint egy unalmas házasság – felelte a szerető. — Majd a kis béka megszüli neked azokat a porontyokat – nevetett, mire Bettina agyában hirtelen „felforrt a víz”.

Váratlanul berontott a szobába és azonnal lereagálta a nő megjegyzését.

— Kár, hogy engem elfelejtettetek megkérdezni – nézett rájuk véres szemekkel. Viktor még sosem látta ilyen haragosnak a lányt, de hát minden oka megvolt rá.

— Drágám! Te? – nézett rá döbbenten. — Hogy kerülsz ide ebben az órában? – kérdezte, miközben maga elé kapta a hófehér selyemlepedőt.

A cselszövő nő kapkodva öltözködött, csak úgy járt a keze idegességében.

— Na, tubicáim! Ha már így összejöttetek, terveket szőttetek, akkor ideje azt megvalósítani, de nélkülem – mondta erélyesen Bettina. — Most azonnal tűnjetek el innen, mielőtt ki nem doblak titeket!  – szólította fel őket.

— Ez az én lakásom is – tiltakozott a férfi felháborodva, erősen magához szorítva a mindent leleplező lepedőt.

— Csak volt kedvesem – válaszolta a nő, s karjánál fogva megragadta a férfit. — Az albérlet az én nevemen van, így hát bármikor kidobhatlak. S most, meg is teszem – mondta magabiztosan, s mindkettőjüket kitessékelte az ajtón. — Meg ne fázzatok! – tette hozzá, miközben hangosan bevágta mögöttük az ajtót.

— Ezt nem teheted velem! Az összes holmim a lakásban van. Ez embertelen. Legalább a ruháimat add oda! – kérlelte a férfi, mire Bettina belátta, Viktornak valahol mégis csak igaza van, jogosak a kérései.

— Legyen így! – felelte hirtelen felindulásból a lány, majd a gardróbszekrényhez lépett, és sietősen pakolni kezdett. Amikor már minden felesleges holmit eltávolított a szekrényből, kinyitotta az erkély ajtaját és kiszórta a férfi összes ruháját, cipőjét, bőröndjét az utcára. Viktor sokára vette észre mi történik odafent, egy szál lepedőbe csavarva rohant ki a lépcsőházból.

— Te megőrültél? Mit művelsz? – kiabált fel a másodikra.

— Megszabadulok a szeméttől – válaszolta izzó tekintettel a lány, a harag csak úgy tombolt benne, szinte alig ismert önmagára.

— Lejáratod magad ezzel a viselkedéssel – szónokolta a férfi, miközben a ruháit szedegette össze.

— Azt már te megtetted! – felelte a lány, majd dolga végeztével becsukta maga mögött az erkély ajtaját. A nemrég elkészült esküvői meghívókat készült megsemmisíteni, amikor váratlanul csörgött a telefonja. Bálint hívta.

— Halló tessék! – vette fel szomorúan.

— Szia, Bettina! Kérlek, ne haragudj, hogy zavarlak, de most vettem észre, hogy elfelejtetted aláírni a kilépő papírjaidat. Mielőtt vidékre utazol, be tudnál jönni, hogy aláírd? – kérdezte barátságosan a férfi.

— Nincsenek véletlenek – felelte a lány titokzatosan.

— Ezt, hogy érted? – kérdezte a volt főnöke.

— Éppen most utasítottam vissza a vidéki állásajánlatot – közölte a lány. — Nem maradhatnék mégis? – érdeklődött tapintatosan, abban bízva, hogy újra minden a régi lesz.

— De még mennyire, hogy maradhatnál. Már szét is téptem a felmondásodat – nyugtázta örömmel a férfi. Erre a meglepetésre igazán nem számított.

— Nem is tudod, milyen hálás vagyok – sóhajtott megkönnyebbülten Bettina, miközben boldogan végig simította a férfitól kapott virágcsokrot.

— Hát még én! – ujjongott Bálint, majd hirtelen elkomorult. —  Viktor mit fog ehhez szólni? – kérdezte aztán.

— Többé már nincs beleszólása – felelte a lány.

— Bevallom nem értelek – szabadkozott a férfi, mert minden, amit hallott olyan hihetetlennek tűnt. — Mi történt az elmúlt másfél órában, hogy így megváltoztál? – faggatta óvatosan, szeretett volna magyarázatra lelni.

— Holnap elmesélem. Ne aggódj, most már minden rendben lesz! – búcsúzott el Bettina, s többé már nem vágyott magasabb beosztásra, jól megtanulta a leckét. Csak boldogságra vágyott, semmi másra.

Megjelent:

Irodalmi Rádió

Cirkusz a moziban címet viselő 21. évfordulóra készült antológiájában.