Beni

Beni

Szőke, göndörhajú volt kiskorában Benedek
Mindenütt barátsággal fogadták a gyerekek
A labdajátékot nagyon korán megszerette
Édesapja azt kívánta: futballista váljék belőle
Képessége mindezt igen korán fémjelezte
Kezdetben a lustasággal küzködött őkelme
Amit lassacskán mára talán kiheverte
A pályán csaknem mindig jól teljesít
Csak a gyakori ségülés, ami bekeményít
Javasoltuk tanulmányai egyetemi folytatását
Végül meg is fogadta felmenői tanácsát
Tartóztassa magát a heves udvarlásoktól
Tartsa vissza magát a huncutságoktól
Majd megvárják a lányok a diploma osztásig
Vagy talán futball-karjierje kibontakozásáig
Nagyszüleihez gyakran utazzon pihenni Füredre
Mindig jól fogja érezni magát bendőjét megtömve

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Pacifista szellem

  Ne tévesszen meg a csendes, kimért jellem, Ez csak egy tudatosan használt, szép jelmez. Sajnos jelmezt viselek, mert ez védelmez, Nem engedi a lelkemet

Teljes bejegyzés »

Megérintettél

Megérintettél egy fátyolos őszi napon, Mikor szomorúan ültem egy megkopott padon. Nem a kezeddel tetted, csak a szemed látott, S távolról az idő velünk bolondot

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Félek

Magányos órák börtönében elönt a félelem, Az idő hozzám oly kegyetlen és végtelen. Reményt vetnek rám az ígéretes csillagok, S néha sírnak velem együtt az

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Égi léptek

Égi lépteid nyomában járok, Hisz éltetnek téged az égi álmok. Szabadságod lángol bennem, Itt ragyog minden egyes versben.   Rímekre írom a madár szárnyalását, Átadom

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Időtlen menedék

Álmaimnak hűlt helye már, Túl nagy ígéretet tett nyár. Elvesztettem egy álmot, hagytam elhalni, Most tőled próbálom a boldogságot elkapni. Számomra megállt az idő, de

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Árnyék

Szabadságra és boldog jelekre vágynék, De te most úgy ölelsz, mint egy fojtogató árnyék. Tátongó űr emészti fel most érzelmeim, Sírnak a meg nem történt

Teljes bejegyzés »